Koronavírus - Törökországban több mint 28 ezer a napi esetszám
2020. november 25. 20:45

Törökországban az utóbbi nap folyamán 28 351 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter szerda esti ankarai sajtótájékoztatóján.

A török egészségügyi tárca csaknem négy hónapja, július 29. óta nem ismertette a fertőzöttek napi számát. A minisztérium július 29-től a jelentéseiben a napi esetszám helyett a napi betegszám megfogalmazást használta, amely alatt a tüneteket mutató regisztrált fertőzöttek napi számát értette.

Koca a sajtótájékoztatón rámutatott: azt tervezik, hogy "az állampolgárok kérésével összhangban" feltüntetik napi jelentéseikben a tünetmentes pozitív esetek számát is.

A miniszter mindazonáltal a fertőzöttek napi számának közelmúltbeli alakulásáról, valamint az országban eddig igazolt összes koronavírusos eset számáról nem adott tájékoztatást.

Törökországban a betegnek minősítettek napi száma az elmúlt két hétben ugrásszerűen nőtt. A mutató 2500-2700 közötti értékekről keddre egészen 7381-ig szökött. A napi betegszám szerdán 6814-re mérséklődött.

A fertőzés szövődményei következtében 24 óra leforgása alatt rekordszámban, 168-an vesztették életüket. A halálos áldozatok száma ezzel 12 840-re emelkedett. A hétfői adat 153, a keddi pedig 161 volt.

A kis-ázsiai országban a hétvégéken különböző idősávokban kijárási korlátozás van érvényben. Az intézkedés értelmében az emberek szombat este 20 óra és vasárnap délelőtt 10 óra, valamint vasárnap este 20 óra és hétfő reggel 5 óra között nem tartózkodhatnak közterületen. A rendelkezés a termelési és az ellátási láncokat nem befolyásolja.

Ezen felül a 65 évnél idősebbek minden nap csak 10 és 13 óra, a 20 éven aluli, nem dolgozó fiatalok pedig kizárólag 13 és 16 óra között mozdulhatnak ki otthonukból.

Törökországban a járvány tavaszi hulláma során sok egyéb szigorú korlátozás mellett egész hétvégére kiterjedő kijárási tilalmak voltak érvényben. Ankara az őszi hullám során eddig nem vezetett be olyan szigorú korlátozásokat, mint az európai országok.

 
               
               
               
               
               
               
               
               
               
               
               
               
               
               
               
               
               
               
               
               
MTI
Címkék:
MTI Hírfelhasználó