Koronavírus - A spanyol parlament májusig tartó szükségállapotról döntött
2020. október 29. 20:45

A koronavírus-helyzet miatt elrendelt szükségállapotot május 9-ig hosszabbította meg a spanyol parlament csütörtöki ülésén, Madridban.

A törvényhozás felhatalmazása jogalapot teremt arra, hogy az autonóm tartományok kormányai helyben korlátozhassák a szabad mozgást, például úgy, hogy feltételekhez kötik az egyes régiók területére való belépést, illetve a távozást onnan.

Ez utóbbi intézkedést az ország 17 tartományából és két észak-afrikai exklávéjából már 12 jelentette be a következő két hétre. A madridi régió csak a következő két hétvégére lépteti életbe a korlátozást, mivel mindkettő hosszú hétvége lesz, és így kívánják elkerülni a tömeges utazásokat.

A spanyol parlament döntése értelmében a miniszterelnöknek kéthavonta kell tájékoztatnia a törvényhozást a vírushelyzetről. Március 9. után, a járványügyi adatoktól függően, kezdeményezhető a szükségállapot feloldása.

A spanyol kormány vasárnap jelentette be, hogy szükségállapotot rendel el és korlátozza az éjszakai kijárást, általánosságban este 23 órától másnap reggel 6 óráig, amelynek kezdetét és végét a tartományok saját hatáskörben módosíthatják plusz-mínusz egy órával.

Kivételt jelentenek a Kanári-szigetek, ahol alacsony a koronavírusos esetek aránya, jelenleg százezerből 78-an fertőzöttek. Emiatt több európai ország is feloldotta a karanténkötelezettséget a spanyol szigetekről érkezőkkel szemben, így a múlt hét óta egyre több turista indult útnak az ősszel és télen is kellemes klímájú térségbe.
A Kanári-szigetek kormánya csütörtökön úgy döntött: negatív PCR-teszthez köti a turisták beutazását.

A spanyol egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint az országban 24 óra alatt több mint kilencezer új koronavírus-fertőzöttet igazoltak a vizsgálatok. A regisztrált esetszám egy nap alatt több mint 23 ezerrel emelkedett.

Az új típusú koronavírus megjelenése óta több egymillió 160 ezer embernél azonosították a fertőzést.

Az elmúlt egy hétben 790-en hunytak el a fertőzés következtében. A halálos áldozatok száma közelít a 36 ezerhez.

MTI
Címkék:
  • Gulyás: indul a vakcina-előjegyzési kampány
    A koronavírus elleni vakcina előjegyzésére vonatkozó kampány elindulását jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján, amelyen arról is beszélt, hogy a miniszterelnök konzultációi után születik döntés a december 11. utáni intézkedésekről.
  • Donald Trump: Ha igazam van, Joe Biden nem lehet elnök
    A mainstream média szinte teljesen mellőzte, a Facebook és a Twitter pedig az üzenet valóságtartalmát firtató címkékkel látta el Donald Trump minapi beszédét, amit a hivatalban lévő elnök az eddigi legfontosabb felszólalásaként jellemzett.
  • Tisztifőorvos: decemberre várható a második hullám tetőzése
    Szakemberek szerint decemberre várható a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó