Koronavírus - Babis: meg kell hosszabbítani a szükségállapotot
2020. október 25. 12:51

Csehországban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében meg kell hosszabbítani a szükségállapotot - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök egy prágai rádiónak adott interjúban.

Hasonló véleményt fogalmazott meg Roman Prymula egészségügyi miniszter is.

"Hozzá kell szoknunk, hogy ez a vírus itt marad velünk. A szükségállapotot meg kell hosszabbítani, a járvány még nem szűnt meg" - mondta Babis a Rádio Z kereskedelmi csatornán elhangzott beszélgetésben. Babis szerint hasznos lenne, ha a következő hetekben minél többen tudnának otthonról dolgozni és nem kellene bejárniuk a munkahelyükre.

A cseh kormány október 5-én hirdetett szükségállapotot, amely egyelőre november 3-ig van érvényben. A hatályos szabályok szerint a szükségállapot meghosszabbításáról azonban a kormány nem dönthet egyedül, ehhez a képviselőház támogatását kell kérnie. A szükségállapot jogi lehetőséget ad a kormánynak, hogy gyorsabban és egyszerűbben tudjon fellépni a koronavírus-járvány ellen.

A kormányfő felszólította a lakosságot, hogy viselkedjen felelősen, tartsa be az óvintézkedéseket, mert csak így lehet leküzdeni a járványt. "Mindenkit szépen kérek, vegye a dolgokat komolyan, mert a kórházi ápolásra szorulók növekvő számát nem mi találtuk ki" - jelentette ki Babis.

Csehországban szombaton 12 472 új fertőzöttet azonosítottak, ami hétvégi rekordnak számít, s több mint háromezerrel meghaladja a múlt szombati adatot. A járványban eddig elhunytak száma 2077-re emelkedett. A kórházakban 5314 személyt kezelnek, közülük 772 beteg állapotát minősítették súlyosnak az orvosok.

MTI
Címkék:
  • Orbán Viktor válasza Webernek
    Orbán Viktor miniszterelnök pénteken válaszolt Manfred Webernek, úgy fogalmazva az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjéhez intézett reagálásában: "a helyzet világos, kedves Manfred. Ti meg akarjátok változtatni a jelenlegi jogi helyzetet, hogy olyan eszközt hozzatok létre, amelyet azonnal Magyarország és Lengyelország ellen fordíthattok".
  • ENSZ: a Nyugat és a Kelet együttműködésének újjáépítése
    A Nyugat és a Kelet közötti együttműködést kell föleleveníteni, ennek alapja a kölcsönös tisztelet lehet - fogalmazta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető a világszervezet közgyűlésének 31. különleges ülésszakának általános vitáján szólalt fel videoüzenet formájában.
  • Konzultációsorozat a járványügyi védekezés következő lépéseiről
    Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt a december 11-e utáni időszakra tervezett járványügyi intézkedésekről, korlátozásokról - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
MTI Hírfelhasználó