Hét radikális iszlamistát állítanak bíróság elé a tanárgyilkosság miatt
2020. október 21. 09:54

Felszámolják a Hassine Sejk Kollektíva nevű palesztin terrorszervezetet, amely közvetetten felelős a 47 éves francia történelemtanár lefejezéséért, jelentette be Emmanuel Macron francia elnök.

Felszámolja a rendőrség a palesztinbarát Hassine Sejk Kollektíva nevű szélsőséges iszlamista terrorszervezet franciaországi ágát, jelentette be Emmanuel Macron kedd esti sajtótájékoztatóján. A radikális szervezetet gyanúsítják azzal, hogy megbízta a csecsen származású Abdullah Anzorovot egy középiskolai történelemtanár, Samuel Paty kivégzésével.

Az Euronews hírcsatorna szerdán arról számolt be, hogy hét radikális iszlamistát állítanak bíróság elé Franciaországban.

Emmanuel Macron Párizs egyik külvárosában, Bobignyben válaszolt az újságírók kérdéseire, amely során bejelentette, hogy a következő napokban további intézkedéseket hoznak a radikális iszlamista szervezetek ellen. Elmondta, hogy az elmúlt három évben „több száz” ilyen szervezettel szemben intézkedtek a hatóságok. Hozzátette, hogy felszámolják a Hassine Sejk Kollektívát, amely „közvetlenül felelős” a tanár elleni merényletért. „Folytatni fogjuk az akciókat: kimondtuk a szavakat, megneveztük a gonoszt, felvázoltuk a stratégiát” – tette hozzá az elnök.

„Meg kell védenünk a polgártársainkat a gonosszal szemben, ami a radikális iszlám” – fogalmazott Macron.

A 47 éves középiskolai történelemtanárt pénteken fejezték le Párizs egyik külvárosában, az iskola közelében, ahol tanított. Az oroszországi születésű, 18 éves Abdullah Anzorov azért követte el a merényletet, mert Paty megmutatta a diákoknak  a Charlie Hebdo című szatirikus lapban megjelent, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat a szólásszabadságról szóló óráján.

Anzorovot a francia rendőrök nem sokkal tettének elkövetése után, pénteken a helyszínen lelőtték.

hirado.hu
Címkék:
  • Jog-ÁVH
    Amíg ugyanis akad bárki, akinek van saját identitása, s azt bátran vállalja is, akkor a valósággyártó művek nagy bajba kerülnek.
  • Átadták a Szent Margit Gimnázium tornacsarnokát
    A Szent Margi Gimnázium új tornacsarnokának átadásakor Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, Újbuda országgyűlési képviselője elmondta: a sportolási lehetőségeket biztosító épületek, így a gimnázium új tornacsarnokának megépítése arról szól, hogy a gyermekek kulturált körülmények között felkészüljenek az életre.
  • Háború az új nemzedékért
    Free-SZFE sztory... - Első rész
MTI Hírfelhasználó