Letartóztattak egy Fejér megyei cigarettacsempészt
2020. augusztus 14. 08:39

Letartóztatásba került egy Fejér megyei bűnözőt, aki több mint 150 ezer doboz cigarettát rejtegetett egy külvárosi hétvégi ház pincéjében - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

A gyanúsított az illegális árut szállította, amikor ellenőrizték, és a járművében több ezer doboz cigarettát találtak. Átkutatták ezután az otthonát, valamint az általa használt hétvégi házat is, amelynek pincéjéből - ahová rejtett lejárat vezetett -, még több mint 150 ezer doboz adójegy nélküli cigaretta került elő - írták.
   
A bűnöző - akinek elrendelte a letartóztatását a Székesfehérvári Járásbíróság - korábban felfüggesztett börtönbüntetést kapott orgazdaságért.

MTI; Gondola
Címkék:
  • Fel kell venni a harcot a gravitáció ellen!
    A normalitás elleni háború légnyomást okozott magas poszton is.
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
MTI Hírfelhasználó