Megtartják a gólyatáborokat
2020. augusztus 10. 10:55

A felsőoktatási intézmények többsége megtartja a gólyatáborát – mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Budai Marcell elmondta, a táborokat a járványügyi szabályok betartásával rendezik, vagyis figyelnek a maszkhasználatra, a távolságtartásra, és csak ötszáz résztvevősnél kisebb táborok jöhetnek szóba. Ugyanakkor több helyen is rövidítették az együttlét időtartamát, és a programokon is módosítottak, hogy a fizikai kontaktusok számát csökkentsék – fűzte hozzá. Elmondta azt is, koronavírus-tesztet valószínűleg nem kérnek majd, de a legtöbb tábor előtt lesz majd testhőmérséklet-mérés.

MTI
Címkék:
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Egy magyar hagyomány
    Nem csodálom, hogy ezt az országot nem érti senki. Nemcsak a nyelve miatt, hanem a lelke miatt sem. Itt évszázadok óta egy időben, egyszerre mindenki úgy érzi, hatalmon is van meg ellenzékben is
  • Most a fiatal korosztályt érinti elsősorban a járvány
    A koronavírus-járvány első hulláma elsősorban az idősebbeket érintette, most viszont a 20-29 éves korosztályból kerül ki a legtöbb pozitív eset - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
  • A magyar bábkatedra lezüllesztése
    Ami negyedszázada történik szakmai címszó alatt az egyetemen, egy haveri kör játéka.
MTI Hírfelhasználó