Jobbikos botrány az Országgyűlésben
2020. július 15. 10:10

Kedden sem maradt botrány nélkül a parlamenti munka. Soltész Miklós KDNP-s politikus szerint egy jobbikos képviselő félreérthetetlen módon antiszemita megjegyzést tett Deutsch Tamás EP-képviselőre. Nunkovics Tibor tagadta ezt, azt viszont elismerte, hogy bekiabált Deutsch Tamás felszólalása közben.

Az Országgyűlés keddi, az európai uniós gazdaságélénkítő csomagról szóló vitájában Deutsch Tamás is felszólalt. A Fidesz európai parlamenti képviselője arról beszélt, igazságtalan az uniós pénzek tervezett elosztása, illetve annak jogállamisági feltételekhez kötése. Deutsch Tamás arra is kitért: az ellenzéki pártok EP-képviselői nem a magyar érdekekre figyelnek, hanem Brüsszelben is a kormányt támadják és vádolják.

„Azok vádaskodnak, akik ha ma kormányon lennének, akkor a jobbikos politikai kebelbarátaik javaslatára összeírnák, listáznák a magyar közélet zsidó, illetve zsidó származású szereplőit, amely listázás elgondolásában egyébként semmilyen kivetnivalót nem talál a főpolgármesterük. Azok beszélnek könnyes szemmel a jogállamiságról, akiknek majd évtizedes kormányzása a jogállamiság rendszerszintű sérelmének az időszakát jelentette” – mondta Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő.

Ezt követően az ülést levezető elnök megadta a szót Soltész Miklós KDNP-s képviselőnek, aki arról beszélt, hogy a Jobbik-frakció egyik tagja szóban és mozdulatával is zsidózó utalásokat tett Deutsch Tamásra.

„Nunkovics Tibor teljesen egyértelmű szólást, illetve jelet tett, majd fölmutatott az emelvényen beszélő Deutsch Tamásra. Többen látták ezt, amit ön mondott, képviselő úr” – közölte Soltész Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő.

A levezető elnök ezután arra utalt, hogy vizsgálat indulhat az ügyben.

„Én tudom, hogy ez egy nagyon súlyos kifejezés volt, és ez egy nagyon súlyos dolog, úgy gondolom, a Ház meg fogja vizsgálni ezt a felszólalást” – hangsúlyozta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke.

Nunkovics Tibor ezek után azzal védekezett, hogy szerinte ő nem sértett meg senkit, de a jobbikos képviselő azt elismerte, hogy bekiabált Deutsch Tamás beszéde közben. Arra viszont már nem tért ki, hogy valójában mit is mondott.

„A bekiabálásért elnézést kérek, annak tartalma viszont semmilyen összefüggésben nincs azzal, amit önök itt most állítanak, és majd a jegyzőkönyv bizonyítani is fogja” – hangsúlyozta Nunkovics Tibor jobbikos országgyűlési képviselő.

A Jobbik jelenlegi európai parlamenti képviselője, Gyöngyösi Márton még 2012-ben beszélt arról az Országgyűlésben, hogy listázni kellene az Országgyűlés és a kormány zsidó származású tagjat. A jobbikos politikusnak nem ez volt az első ügye: 2012 februárjában még az MSZP jelentette fel holokauszttagadásért. A két párt azóta egymásra talált, és a tavalyi önkormányzati választáson már számos helyen közös jelölteket indított.

hirado.hu - M1
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Karácsonyék pénzt kínálnak a klímaügyi szeánszokért
    Klímaüggyel házal a Soros György-féle Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítványok) által támogatott Foundation for Development of Democratic Rights (DemNet Hungary) részvételével a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat tízezer budapestinél. A Belügyminisztérium nyilvántartása alapján véletlenszerűen kiválasztott lakosoknak küldenek levelet, és az érdeklődők közül kiválasztott ötven embernek negyvenezer forintot kínálnak a részvételért.
  • Nagyot tévedett Dobrev Klára
    Fej fej melletti küzdelmet vizionált Dobrev Klára egy Népszavában megjelent interjúban a Fidesz–KDNP és az ellenzék között, elmondható azonban, hogy Gyurcsány Ferenc felesége téved – jelentette ki a lapunknak készített elemzésében Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási igazgatója. Hozzátette: mivel az ellenzéki tábor nem egységes, ezért számos szavazót veszíthetnek a baloldali pártok azok közül, akik a közös listából nem kérnek.
  • Az apokalipszis négy lovasa
    A nyílt társadalom ideológiái: a kommunizmus, a liberalizmus, a globalizmus és a rasszizmus.
MTI Hírfelhasználó