Belülről támadnak a migránsok Görögországban
2020. július 12. 22:16

Görögország a koronavírus-járvány miatt lezárta határait, és szigorúan ellenőrzi azokat. Ezért most a görögországi migránsok rendbontással akarják rákényszeríteni a kormányt, hogy ismét nyissa meg a határokat. A hatóságok jelenleg rendkívül leterheltek és ezen az sem segít, hogy naponta történnek bevándorlókhoz köthető bűncselekmények.

Folyamatos a migrációs nyomás Görögországon, azonban a koronavírus-járvány miatt bevezetett határzáraknak köszönhetően lényegesen csökkent az illegális bevándorlók száma. A járvány lecsengésével azonban nem tudni, meddig képes a kormány fenntartani a zárlatot, mivel a migrációt támogatók belülről kezdték megbontani az ország rendjét.

A bevándorláspárti erők több tüntetést is szerveztek a fővárosban, melyek során kijelentették, hogy a határokat meg fogják nyitni, és ha az kell, majd deportálják magát a miniszterelnököt is.

A gyülekezések, melyek során több rendőrségi összecsapásról is beszámoltak, azonban tovább növelik a fertőzésveszélyt és a járvány terjedésének esélyét, ezért a kormány korlátozásokat akart bevezetni a demonstrációk szervezésében. Ezt hatalmas zavargások követték, melyek során a tüntetők hat rendőrt sebesítettek meg és üzemanyagbombákkal gyújtották fel a város utcáit.

A dolog iróniája, hogy éppen a zavargások elkerülése végett és a járványhelyzet kezelése miatt kezdte el a görög kormány a menekülteket átszállítani a görög szigeteken lévő migránstáborokból a kontinentális területekre.

A szigeteken lévő táborok környékén folyamatossá váltak a templomrongálások és a helyiek állatainak elrablása is, azonban a hét folyamán néhány afrikai bevándorló odáig ment, hogy részegen megtámadták Kelet-Számosz szigetének polgármesterét. A migránsok alkoholos befolyásoltság alatt zaklatták a járókelőket, majd miután a polgármester, aki épp arra járt, felszólította őket, hogy távozzanak, az afrikaiak fasisztának nevezték, elkezdték lökdösni, majd miután a földre került, otthagyták.

Szintén komoly problémát jelent a migrációval járó embercsempészet leküzdése, ami sok erőforrást von el a hatóságoktól. Csütörtökön például egy filmbe illő autós üldözésnek lehettek szemtanúi Thesszaloniki polgárai, amikor a hatóságok embercsempészeket fogtak el, akik hét illegális bevándorlót akartak behozni az unió területére.

Az is látszik azonban, hogy a görögországi bevándorlók nemcsak a rendőrökre, hanem egymásra is veszélyt jelentenek, legalábbis erről árulkodik az az eset, ami a mára hírhedtté vált Moria táborban történt, és egy 19 éves afrikai fiú életébe került. Az esetet, melynek több sérültje is volt, az robbantotta ki, hogy egy afgán migráns ellopta egy afrikai tábortársának telefonját, ami hamarosan verekedéssé fejlődött.

A bevándorlók feltartóztatása a határon erősen leterhelte a görög hatóságokat, és bár a koronavírus-járvány miatti határlezárásokkor kicsit fellélegezhettek, a belső konfliktusok továbbra is fennállnak, sőt egyre erősödnek. Ráadásul most, hogy a tüntetések és erőszakos megmozdulások már a határok újranyitásáért folynak, kérdéses, hogy hol fognak majd megállni, ha a járvány után Európa újra megnyitja határait.

V4NA
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Minden illegális bevándorló biológiai fenyegetést jelent
    Minden Magyarország területére illegálisan belépni akaró, az ellenőrzést elkerülő bevándorló biológiai, egészségügyi fenyegetést jelent Magyarország számára, amit bármi áron meg kell akadályozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Egységes felvidéki magyar érdekképviselet
    Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet, egy új egyesített magyar párt létrehozásáról, azon a hárompárti találkozón, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői között tartottak az MKP pozsonyi székházában pénteken.
  • A páholyok mögött...
    Hálózatok, köztük a szabadkőművesség, nem a főszereplők, ők csupán „fegyverek”, de nekünk a fegyvert tartó kéz, és főként e „láthatatlan kéz” gazdájának pontos azonosítása a feladatunk, hogy mindenki számára világos legyen az évezredek óta tartó létrontásuk lényege.
MTI Hírfelhasználó