Pelosi bírálja, hogy Trump kegyelemben részesítette egykori tanácsadóját
2020. július 12. 21:55

Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök vasárnap egy televíziós interjúban bírálta, hogy Donald Trump amerikai elnök kegyelemben részesítette egykori tanácsadóját, Roger Stone-t.

A demokrata párti politikus a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az elnöki kegyelem "megdöbbentő korrupció", és ez szerinte fenyegetést jelent az amerikai nemzetbiztonságra nézve is.

Roger Stone-t, aki régebben Donald Trump tanácsadója volt, 40 hónapig tartó börtönbüntetésre ítélték, mert az oroszoknak a 2016-os választásokba történt beavatkozását vizsgáló, Robert Mueller vezette különleges bizottságnak és a kongresszusi meghallgatáson a törvényhozóknak is hamis nyilatkozatot tett, továbbá megpróbált befolyásolni tanúkat. Stone - aki a Nixon-adminisztráció óta aktív résztvevője az amerikai politikának - a jövő héten kezdte volna meg börtönbüntetése letöltését.

Donald Trump péntekről szombatra virradóra közölte, hogy elnöki kegyelemben részesíti. Döntését a Twitteren közzétett bejegyzésében azzal indokolta, hogy Stone "jogellenes boszorkányüldözés célpontja volt" a Mueller-vizsgálat során. Trump hozzátette, hogy ennek a vizsgálatnak "soha nem lett volna szabad megtörténnie".

Az elnöki döntést demokrata párti és republikánus politikusok is bírálták. Nancy Pelosi a vasárnapi televíziós nyilatkozatában visszatért a Mueller-vizsgálatra és az annak nyomán a demokraták által indított, az elnök felmentését célzó impeachment-eljárásra is. Azt állította, hogy az egész impeachment-eljárás a nemzet biztonságáról szólt.

Elemzők emlékeztetnek arra, hogy az elnöki kegyelem bevett gyakorlat az Egyesült Államokban. 2001-ben például Bill Clinton akkori amerikai elnök kegyelemben részesítette Marc Rich üzletembert, a Demokrata Párt egyik nagy pénzügyi támogatóját, akit többszörös adócsalásért és Iránnal való olajkereskedelemért ítéltek el.

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Minden illegális bevándorló biológiai fenyegetést jelent
    Minden Magyarország területére illegálisan belépni akaró, az ellenőrzést elkerülő bevándorló biológiai, egészségügyi fenyegetést jelent Magyarország számára, amit bármi áron meg kell akadályozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Egységes felvidéki magyar érdekképviselet
    Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet, egy új egyesített magyar párt létrehozásáról, azon a hárompárti találkozón, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői között tartottak az MKP pozsonyi székházában pénteken.
  • A páholyok mögött...
    Hálózatok, köztük a szabadkőművesség, nem a főszereplők, ők csupán „fegyverek”, de nekünk a fegyvert tartó kéz, és főként e „láthatatlan kéz” gazdájának pontos azonosítása a feladatunk, hogy mindenki számára világos legyen az évezredek óta tartó létrontásuk lényege.
MTI Hírfelhasználó