A francia repülőtereken tesztelik a vörös jelzésű országokból érkezőket
2020. július 12. 21:46

A franciaországi repülőtereken ezentúl automatikusan szűrik a koronavírusra a vörös jelzésű, azaz a járvány szempontjából súlyosnak számító országokból érkezőket - jelentette be vasárnap Gabriel Attal kormányszóvivő a BFM hírtelevízióban.

"Rendszeresítjük a tesztelést a repülőtéren mindenkinek, aki vörös jelzésű országból érkezik, azaz olyan helyről, ahol a leginkább terjed a vírus" - mondta a kormányszóvivő jelezve, hogy napi kétezer ilyen szűréssel számol a kormány.

"Akik meg tudták oldani a tesztet a származási országban, azoknak nem kell újra elvégeztetniük érkezéskor Párizsban, illetve Franciaországban. De be kell mutatniuk egy igazolást, hogy átestek a teszten" - tette hozzá. Elmondta, hogy az általános és ingyenes repülőtéri szűrés "néhány napon belül" megkezdődik a párizsi Roissy-Charles-de-Gaulle és az Orly repülőtereken.

A tesztelés viszonylag kevés utast fog érinteni, miután a vörös jelzésű országokból csak halaszthatatlan okból, külön engedéllyel fogad beutazókat Franciaország. Ebbe a kategóriában az Európai Unión kívüli országok tartoznak, és nem tartozik közéjük az a 13 ország, amelynek állampolgárai az uniós ajánlások alapján beléphetnek Európa területére.

Arra a kérdésre, hogy a kormány tervezi-e kötelezővé tenni a maszkviselést minden nyilvános zárt térben, a kormányszóvivő elmondta: "a franciák felelősen viselkednek, és amikor ajánlásokat kapnak, azokat a nagy többség be is tartja". Jelezte ugyanakkor, hogy a kormány "folyamatosan értékel, és alkalmazkodik a helyzethez".

A kérdés azért merült fel, mert 14 neves orvos szombaton felhívást tett közzé a Le Parisien című lapban, amelyben a maszkviselés kötelezővé tételét kérték a nyilvános zárt terekben annak érdekében, hogy a koronavírus ne kapjon új erőre. Úgy érzékelik ugyanis, hogy az emberek többsége egyre kevésbé tartja be az egészségbiztonsági előírásokat (maszkviselés, fizikai távolságtartás, kézfertőtlenítés).

Franciaországban a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma péntek este elérte a 30 ezret, de a járvány kezdete óta először csökkent ötszáz alá a súlyos betegek száma. Az egészségügyi hatóságok a két hónapig tartó nagyon szigorú karanténidőszak után, májusi vége óta több mint háromszáz járványgócot tártak fel, és többségüket már teljesen felszámolták. Az egészségügyi minisztérium péntek esti közleménye ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt hetek visszaszorulása után a SARS-CoV-2 vírus gyorsabb terjedésének jelei érzékelhetők, jóllehet annak szintje továbbra is alacsony.

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Minden illegális bevándorló biológiai fenyegetést jelent
    Minden Magyarország területére illegálisan belépni akaró, az ellenőrzést elkerülő bevándorló biológiai, egészségügyi fenyegetést jelent Magyarország számára, amit bármi áron meg kell akadályozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Egységes felvidéki magyar érdekképviselet
    Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet, egy új egyesített magyar párt létrehozásáról, azon a hárompárti találkozón, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői között tartottak az MKP pozsonyi székházában pénteken.
  • A páholyok mögött...
    Hálózatok, köztük a szabadkőművesség, nem a főszereplők, ők csupán „fegyverek”, de nekünk a fegyvert tartó kéz, és főként e „láthatatlan kéz” gazdájának pontos azonosítása a feladatunk, hogy mindenki számára világos legyen az évezredek óta tartó létrontásuk lényege.
MTI Hírfelhasználó