ITM-államtitkár: stratégiai jelentőségű Záhony fejlesztése
2020. július 10. 16:57

A kormány stratégiai jelentőségű feladatként kezeli Záhony térségének ipari és logisztikai fejlesztését, ezért csaknem 4 milliárd forintot biztosít erre a célra - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstartégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

György László: A magyar gazdaság a hazai szereplőket részesíti előnyben

György László - magyarhirlap.hu

György László hozzátette, Záhony stratégiai jelentőségét az adja, hogy a település belépési pontként szolgál Magyarországra és ezáltal az Európai Unióba is, hiszen itt kell átállni a vasúti közlekedésben széles nyomtávról keskeny nyomtávra, ami egyet jelent az ide érkező áruk átpakolásával.
   
Az államtitkár szerint ha az ide tervezett fejlesztés kiegészül a Budapest - Belgrád gyorsvasúttal, és Budapestről Belgrádon keresztül egészen Pireuszig megoldható lesz a gyors áruszállítás, akkor 7 nappal rövidülhet a Kelet-Ázsia és Európa közti áruszállítás.
   
György László szerint a projekt másik fontos pozitívuma, hogy segítheti a Kína és Magyarország között már 70 éve fennálló diplomáciai kapcsolatok elmélyülését.
   
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök vezérigazgatója elmondta, a mostani fejlesztés arra szolgál, hogy a Kínából Oroszországon keresztül érkező áru Záhonynál lépjen be Magyarországra és innen haladjon tovább Nyugat-Európa felé.
   
Közölte, ez a csaknem 4 milliárd forintos forrás a Záhonyba tervezett fejlesztés előkészítését segíti, a cél a térség legversenyképesebb logisztikai szolgáltatásának megvalósítása.
   
Horváth László, az L.A.C. Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a Záhony térség ipari és logisztikai fejlesztéséért konzorciumi formában dolgozik együtt az L.A.C. Holding Zrt., a MÁV-REC Kft. - amelynek 49 százaléka a MÁV Zrt., 51 százaléka pedig az L.A.C. Holding Zrt. tulajdonában van - és egy kínai partner vállalat.
   
A Záhonyba tervezett beruházás most van az előkészítés szakaszában, a kormány által biztosított csaknem 4 milliárd forintos forrás egyebek mellett a szükséges infrastruktúra és technológia megtervezését, valamint a térségben épülő ipari park infrastruktúrájának a kialakítását fedezi.
   
A tervek szerint Záhonyban olyan konténer terminált építenek, amely fogadni tudja a keletről, elsősorban Kínából érkező óriási mennyiségű árut. A mennyiségi növekedést mutatja, hogy most a Záhonyba érkező konténerek száma éves szinten nem éri el az ezret, a fejlesztés célja, hogy 10 év múlva naponta érkezzen ezer konténer Záhonyba.
   
A teljes beruházás értéke Horváth László szerint 100 milliárd forint, amelyben a logisztikai mellett az ipari fejlesztések is helyet kapnak, a térségben épülő ipari park iránt már 30 cég érdeklődött.
   
György László államtitkár a sajtótájékoztató végén adta át a MÁV-REC Kft. vezérigazgatójának a támogató okiratot.

MTI
Címkék:
  • Majdan Minszkben
    A demokrácia exportja. Ezt a „sok munkát” végezte az USA évtizedeken át – borzalmas következményekkel. A „sok munka” során eltettek láb alól számos vezetőt, egyet például Észak-Afrikában, s ennek nyomán megindult a migránsáradat Európa felé.
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Felveszik a kesztyűt a balliberális szélsőség ellen
    A nemrég alakult Megafon célja olyan internetes kommunikátorok képzése, akik a konzervatív, nemzeti hangok felerősítése által lehetőséget adnak a valódi politikai preferencia kialakításában.
  • Homályos fogalmakra épülő szankciórendszerek
    A jogbiztonság már önmagában tiltja egy olyan homályos fogalom bevezetését európai uniós kötelezettségként, mint a jogállamiság - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Die Welt című német napilapnak adott, pénteken megjelent interjúban. "Általános hiányosságok" - ez a kommunizmusra emlékeztet.
  • Karácsony alkalmatlan a városvezetésre
    Virtuális politizálás Budapesten - A Tarlós-korszak tudatos építkezését felváltotta a virtuális politizálás időszaka, megelevenedni látszik a Demszky-éra utolsó éveire jellemző pangás kora. Mindez a 2022-es választásra készülő „habarékellenzék” kormányzásra való képességét is előre jelzi.
MTI Hírfelhasználó