Lefoglalták a Sea-Watch német civilszervezet hajóját Olaszországban
2020. július 9. 08:59

Lefoglalták a Sea-Watch német civilszervezet hajóját az olasz hatóságok a szicíliai Porto Empedocle kikötőjében, miután „számos szabálytalanságot” fedeztek fel rajta – közölte az olasz parti őrség szerdán.

A Sea Watch 3 nevű hajó fedélzetén több mint kétszáz migráns érkezett Olaszországba. A menedékkérőket a Moby Zaza nevű karanténhajóra vitték a koronavírus-járvány miatt, míg a hajó legénysége a szükséges karanténidő leteltét követően köthetett ki.

Az olasz parti őrség szakemberei, a hatóság közlése szerint,  a Sea-Watch 3 fedélzetét átvizsgálva számos, a hajó legénységét, valamint utasait veszélyeztető műszaki és működési szabálytalanságot találtak. A parti őrség közölta azt is, hogy a hajó regisztrációja szerinti állam, vagyis Németország beavatkozására van szükség. A szabálytalanságok orvoslásáig a jármű hatósági őrizet alatt kikötve marad.

Az olasz hatóságok májusban hasonló indokkal foglalták le a spanyol Salvamento Marítimo Humanitario nem kormányzati szervezet Aita Mari nevű hajóját, illetve a Sea-Eye német civilszervezet Alan Kurdi nevű hajóját a palermói kikötőben.

A Sea-Watch szerint a hajó június 6-án kezdte újra a járvány miatt megszakított tevékenységét a földközi-tengeri migrációs útvonalon. A pandémia miatt Olaszország és Málta nem engedi a közvetlenül partra a civilszervezetek hajónak fedélzetén érkező illegális bevándorlókat, hanem karanténhajókon helyezi el őket.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • Majdan Minszkben
    A demokrácia exportja. Ezt a „sok munkát” végezte az USA évtizedeken át – borzalmas következményekkel. A „sok munka” során eltettek láb alól számos vezetőt, egyet például Észak-Afrikában, s ennek nyomán megindult a migránsáradat Európa felé.
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Felveszik a kesztyűt a balliberális szélsőség ellen
    A nemrég alakult Megafon célja olyan internetes kommunikátorok képzése, akik a konzervatív, nemzeti hangok felerősítése által lehetőséget adnak a valódi politikai preferencia kialakításában.
  • Homályos fogalmakra épülő szankciórendszerek
    A jogbiztonság már önmagában tiltja egy olyan homályos fogalom bevezetését európai uniós kötelezettségként, mint a jogállamiság - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Die Welt című német napilapnak adott, pénteken megjelent interjúban. "Általános hiányosságok" - ez a kommunizmusra emlékeztet.
  • Karácsony alkalmatlan a városvezetésre
    Virtuális politizálás Budapesten - A Tarlós-korszak tudatos építkezését felváltotta a virtuális politizálás időszaka, megelevenedni látszik a Demszky-éra utolsó éveire jellemző pangás kora. Mindez a 2022-es választásra készülő „habarékellenzék” kormányzásra való képességét is előre jelzi.
MTI Hírfelhasználó