Koronavírus - Korlátozzák a közösségi közlekedést is Izraelben
2020. július 8. 13:57

Korlátozzák a közösségi közlekedést Izraelben, mert egyre erősödik a koronavírus-járvány második hulláma - jelentette a katonai rádió szerdán.

Csak a maximális utaslétszám felével járhatnak a tömegközlekedési eszközök, miután viszonylag sokan kapták el a koronavírust a buszokon.

A közlekedési minisztérium elutasította az egészségügyi minisztérium követelését, hogy a nyári forróság ellenére ki kell kapcsolni a klímaberendezéseket, de megállapodásuk értelmében nyitva kell tartani az ablakokat. Az utasoknak maszkot kell viselniük, be kell tartaniuk a kétméteres távolságot egymástól. Este tíztől leállnak a járatok az egész országban.

Beni Ganz védelmi miniszter házi karanténba vonult vírustesztje eredményének elkészültéig, ugyanis vasárnap kapcsolatba került egy vírushordozóval.

A Beitár Illit nevű ultraortodox ciszjordániai telepesvárost is teljes vesztegzárra ítélték szerda délutántól egy hétig, miután 240-en fertőződtek meg a közel hatvanezres városban, és az utóbbi héten 224 százalékkal nőtt a vírushordozók száma. A város polgármestere a rádióban a fertőzöttek kiköltöztetését és szállodákban történő elhelyezését kérte, mert a sokgyerekes családok tagjai a zsúfolt lakásokban átadják egymásnak a kórt.

A kormány képviselői bejelentették, hogy gazdasági segélycsomagot állítanak össze az újabb intézkedések miatt jövedelmüket elvesztők számára, és a munkát korábban vállaló, most pedig munkanélkülivé vált nyugdíjasok segélyezését is folytatják az év végéig.

A Háárec című újság és a katonai rádió értesülése szerint a bezárásra ítélt konditermek egy része nem hajlandó lelakatolni kapuit. Mivel vallási oktatást tovább lehet folytatni kiscsoportokban, a Beit Seán nevű városban üzemelő intézményben  például "tóraóra" néven crossfitre, "Mindenható" néven testépítő órára, "hit" néven pedig fitnesszfoglalkozásra lehet jelentkezni a konditerem telefonos alkalmazásán.

A Kfar Szaba nevű városban a kulturális rendezvények tilalmának ellenére koncertet tartottak kedd este: mivel a vendéglők egyelőre nyitva lehetnek bizonyos korlátozások mellett, öt egymás melletti vendéglő összefogott, és a velük szemben felállított szabadtéri színpadon úgy zenélt egy zenekar, mintha - be nem tiltott - utcai zenészek lennének.

A Jediót Ahronót című újság honlapja szerint nem teljesen önszántából mondott le kedden Szigál Szadecki, az egészségügyi minisztérium járványügyi csoportjának vezetője, hanem azért, mert előzőleg a lap elküldte hozzá kérdésekkel a pénteki számban megjelenő leleplező cikkük kéziratát. Ebben azt írják, hogy a professzor asszony és beosztottjai megakadályozták a légierő tisztjeinek áprilisban kidolgozott tervének megvalósítását, amely felkészítette volna az országot a járvány újabb hullámának megakadályozására.

A 13-as kereskedelmi televízió kedd esti híradójában arról számolt be, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnökhöz is benyújtottak még tavasszal két hasonló tervet, egyiket a titkosszolgálat, a moszad és a hadsereg, a másikat pedig a nemzetbiztonsági tanács állította össze, de ezeknek a megvalósítására sem került sor.
Izraelben kedden diagnosztizálták a járvány tavaszi megjelenése óta a vírushordozók legmagasabb számát. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a 25 ezer 782 elvégzett teszt 5,1 százaléka volt pozitív, 1 288 új fertőzöttet találtak.

Izraelben jelenleg 14 ezer 104 aktív vírushordozót tartanak nyilván, akik közül 107-en vannak súlyos állapotban, 36-an pedig lélegeztetőgépen. A járvány kitörése óta eddig összesen 33 ezer 714 megbetegedést észleltek, a bizonyítottan koronavírusban elhunytak száma 343.

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Utcai zavargásokat hozhat az ősz Magyarországon
    A koronavírus-járvány alapjaiban írta át a politikai közbeszédet, így a pandémiát megelőző időszakhoz képest jelentősen háttérbe szorult az ellenzéki pártok között végbemenő dominanciaharc, sőt sokáig a pártok belső konfliktusairól sem lehetett hallani – fejtette ki Deák Dániel a Magyar Nemzetnek készített elemzésében.
  • "Az ellenzék nem tud hatékonyan fellépni"
    Az ellenzék csak próbálkozik, de nem tud hatékonyan fellépni a nemzeti konzultáció ellen – mondta a Médianéző Központ elemzője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
  • Történelmi léptékű fejlesztéseket készít elő a kormány Budapesten
    Jelentősen gyorsabb lehet a közlekedés Budapest és az elővárosok között a nagyszabású 5-ös metró projekt megvalósulásával – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ igazgatója.
MTI Hírfelhasználó