Egy év börtönre ítélték a röszkei kerítésen áttörő határsértőket
2020. július 7. 13:24

Egy év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Törvényszék kedden azt a négy férfit, aki januárban egy nagyobb csoport tagjaként Röszkénél, a közúti határátkelőhely kerítésén át, illegálisan jutott be Magyarország területére.

A bíróság határzár tiltott - tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett - átlépésének bűntettében mondta ki bűnösnek a két szír és két palesztin férfit. A vádlottakat két évre kiutasították Magyarországról.
   
Január 28-án fél hat körül a lezárt röszkei közúti határátkelőhely vajdasági oldalán, a forgalomelterelő betonkorlát kerítésénél legalább ötventagú tömeg gyűlt össze, hogy illegálisan magyar területre lépjen. A határzár magyar oldalán szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őrök vallomása szerint a nagyon erős köd miatt a látótávolság nem haladta meg a harminc métert. Néhányan letaposták a dróthálót, majd a skandáló - a többi közt a "Fuck you magyarski" kifejezést ordibáló - tömeg a megrongált kerítésen keresztül magyar területére lépett, és futva az ország belseje felé indult. A magyar terültre lépő emberek mozgása fenyegetőnek hatott, az egyik őr úgy fogalmazott, olyan volt, "mintha rohamra indulna egy tömeg".
   
Az őrök próbálták feltartóztatni a feléjük tartókat, de hátrálni kényszerültek, és segítséget kértek. A tömeg nem állt meg, skandálva tovább haladt, ezért az egyik őr szolgálati fegyverével figyelmeztető lövést adott le. Mivel a még mindig mozgó, kiabáló tömeg öt-hat méterre megközelítette egyiküket, újabb két figyelmeztető lövés dördült el.
   
A többszöri lövés hatására és a közben megérkező rendőrök létszámfölényét látva a határsértők többsége visszafutott Szerbiába.
   
A törvényszék döntésével annyiban enyhítette az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság által a vádlottakra kiszabott büntetést, hogy négyről két évre mérsékelte kiutasításuk időtartamát.
 

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • A 444 főszerkesztője már tíz éve várja az Index megszűnését
    Az Index.hu „megszűnésével” kapcsolatban különösen szembetűnő volt a rivális 444.hu szolidaritása: Uj Péter főszerkesztő egy 2018-as műsorban még azt nyilatkozta, hogy ő a távozását követően már azt is hátbatámadásnak érezte, hogy az Index egyáltalán életben maradt, Dudás Gergelyről, az Index egykori főszerkesztőjéről pedig úgy nyilatkozott: „Ne vicceljünk már, ott volt egy 15 év alatt felépített szerkesztőség, beült, fel kellett vennie tíz embert, óriási teljesítmény!”
  • Már közel húszmillió koronavírus-fertőzött van a világon
    A világon 19 792 519 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 730 089, a gyógyultaké pedig 12 060 877 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint.
  • Határozott határozatok...
    Több mint harminc új országgyűlési határozatot ölelt keblére viharos udvarlások közepette az esztendő első felében a Tisztelt Ház.
MTI Hírfelhasználó