Tarlós megértené, ha a kormány átvenné a Lánchidat
2020. július 6. 23:34

Nem örülne, ha a kormányhoz kerülne a Lánchíd – nyilatkozta az Atv.hu-nak Tarlós István. Budapest volt főpolgármestere ugyanakkor megértené a döntést, mert szerinte nincs alapja a mostani városvezetés időhúzásának, pénzügyi taktikázásának. Úgy látja, Karácsonyék politikai színjátékot játszanak Budapest egyik legrégibb, legismertebb jelképének, műemlékének megvédése helyett.

Tarlós István reagált Karácsony Gergely azon nyilatkozatára is, miszerint Hollik István bejelentése „vaskos önleleplezés” is – mivel a főpolgármester szerint a kormányzati szándékból kiderül, hogy nem is olyan sürgős a kormánynak a felújítás, hiszen ha átvennék a hidat, akkor a közbeszerzést leghamarabb fél év múlva tudnák kiírni. A volt főpolgármester erre úgy fogalmazott: „ha a főpolgármester úr sokallná, hogy a kormány esetében kellene legalább egy fél év, mire elkezdődik a felújítás, akkor végképp érthetetlen, hogy ők már több mint hét hónapja elkezdhették volna a felújítást, mégsem tették meg. Most pont ott tartunk a Lánchíddal, mint egy évvel ezelőtt” – jelentette ki.

A volt főpolgármester emlékeztetett Karácsony Gergelynek egy májusi mondatára, miszerint „ráér” a Lánchíd felújítása, mert vannak fontosabb dolgok. Tarlós István szerint Karácsonyék egyszerűen nem akarták elkezdeni a felújítást, azzal kalkuláltak, hogy mint Budapest védelmezői, politikai szimpátiát váltanak majd ki, ha folyamatosan csak arra panaszkodnak, hogy a kormány nem ad nekik pénzt a Lánchídra.

Tarlós István arra is kitért, hogy a tavaly december 5-i szakvélemény kimondta: hat hónapon belül el kell kezdeni a felújítást. A tendereztetésre már volt hatályos közgyűlési határozat – emlékeztetett a volt fővárosvezető, aki szerint teljességgel érthetetlen, hogy a december 5-e óta eltelt több mint hét hónapban a panaszkodáson és a vádaskodáson kívül miért nem történt semmi.

Tarlós István azért is hangsúlyozza, hogy nem lehet pénzügyi akadálya a felújításnak, mert 160 milliárdos államkötvényt és negyvenmilliárdos pénzmaradványt hagyott utódjára. Arra, hogy a főváros részéről azonban több mint százmilliárdot kitevő fejlesztési hireltörlesztésekre hivatkoznak, Tarlós István úgy reflektált: ez valóban így van, de ezeket leghamarabb 2030-ban, aztán ’39-ben, ’44-ben és végül 2049-ben kell csak majd tételesen törleszteni, ez évente tízmilliárdos kiadást jelent, míg a fővárosnak 408 milliárdos költségvetés áll a rendelkezésére. – Januárban ki kellett volna írni a Lánchíd felújításának a tenderét, a tények és a számok önmagukért beszélnek. A főváros amilyen kifogásokkal előáll, az játék a szavakkal, „racionális terepen ezek nem állnak meg” – jelentette ki a volt főpolgármester.

Karácsony Gergely péntek este azt mondta a Lánchíd felújításáról, hogy a műszaki dokumentáció kész, a BKK fogja kiírni a közbeszerzést, egyelőre nem tudni, pontosan mikor. „99 százalékban készen vagyunk” – jelentette ki a főpolgármester.

atv.hu
Címkék:
  • Majdan Minszkben
    A demokrácia exportja. Ezt a „sok munkát” végezte az USA évtizedeken át – borzalmas következményekkel. A „sok munka” során eltettek láb alól számos vezetőt, egyet például Észak-Afrikában, s ennek nyomán megindult a migránsáradat Európa felé.
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kik támadják a múltunkat?
    Az archeogenetika tudományával közelebb lehet jutni a honfoglalók eredetének kérdéseihez.
  • A Hagia Sophia története
    Claudio Monge olasz Domonkos-rendi szerzetes hosszú évek óta Isztambulban él. A Vatikáni Rádiónak adott interjúban felidézte a Hagia Sophia hányattatott történetét.
  • Soros: Európa ellenségei ellenzik a nyílt társadalom eszméjét
    Interjút adott a Népszavának Soros György, a milliárdos spekuláns, aki ma ünnepli 90. születésnapját. Az agg agitátor kijelölte az EU-n belüli ellenségeit, amelyek Magyarország és Lengyelország. A világpolitikában pedig Oroszországtól és Kínától tart Soros, aki továbbra is kiáll az örökkötvények gondolata mellett.
MTI Hírfelhasználó