A tihanyi levendulát a tőzsdén is jegyezték
2020. július 6. 19:59

(Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Idén is virágba borult hazánk egyik legcsodálatosabb tája, a Tihanyi-félsziget, ahová ezen a nyáron is sokan kirándulnak a kis illatos virág kedvéért. Az utcák, a mezők, mind a levendula üde, lila színében pompáznak.

A térség szimbóluma ez a gyönyörű növény, nem véletlen, hogy a félsziget látogatóközpontja is a Levendula Ház nevet viseli. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park komplexumában minden megtalálható, ami levendulából készült, és a falakon kívül is jócskán akad olyan program, amely az apró, illatos virághoz köthető.

Az önkormányzattal együtt levendulaheteket indítottunk. Hosszú évek óta ez fontos programpont. Lehetőség van a külső tóval szemben elhelyezkedő, hatalmas levendulaföldön aratáson részt venni, és a látogatók kedvükre szedhetnek levendulát – mondta Kopek Annamária, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park osztályvezetője az M1 Kék bolygó című műsorában.

A levendula szépsége, illata és még a szedése is vonzó

Öthektáros területen lehet levendulát szedni, az ide látogatóknak különös élményt nyújt, és a levendulának is jó, ha learatják – mondta Vers József tájegységvezető.

Hozzátette, a levendulát nem csak molyűzésre használhatjuk, szúnyogriasztásra is lehet használni. Érdemes egy darabot lecsípni belőle, és rádörzsölni a bőrünkre, ezáltal a szúnyogok egy darabig távol maradnak. Egyszerűen nem szeretik az illatát.

Valószínűleg a középkorból ered a levendula kultúrája. A bencés apátság szerzetesei több gyógynövény mellett tartottak a lila virágú növényből is. Az ipari termesztés később, az 1920-as években kezdődött.

Az 1920-as évek közepén Bittera Gyula gyógynövényszakértő telepítette Magyarországon az első levendulaültetvényt Franciaországból hozott szaporítóanyaggal.

Addig az országban csak a középkori kolostorkertekből volt ismert a levendula. A tihanyi apátságtól bérelt egy területet, azon próbálkozott meg francia mintára a levendulatermesztéssel. Az itt telepített levendula világhírű lett, mivel minősége még a Franciaországban termesztett levendulánál is jobb lett.

Kedvelt termék a levendulaolaj

Nagyjából a 30-as évek végére érte el a százhektárnyi nagyságot, ekkorra már olyan minőségben és mennyiségben termesztették itt a levendulát, hogy az itteni levendulaolaj tőzsdei cikk volt. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is kedvelt termék volt a levendulaolaj. A hozzá kapcsolódó levendulakultúra egy kicsit átformálta a települést is – részletezte Vers József.

A tihanyi öreg levendulást a 60-as évekig rendszeresen művelték. Annak ellenére, hogy az eredeti rendezett sorok felbomlottak, még ma is pompázik, egyes tövek akár 80–100 évesek is lehetnek.

A félszigeten a kissé mediterrán éghajlat, a déli fekvés és a vulkáni alapkőzet kiváló körülményeket nyújt a levendulának. Körülöttünk van egy óriási víztömeg, amelyik ősszel visszafűt, a Balaton vize lassabban hűl le, mint a levegő, a félszigetet körbe fűti, ezért aztán sokkal később jön a tél – mondta a tájegységvezető.

A tihanyi öreg levendulás területén tilos a gyűjtés, de az illatért és a látványért érdemes ellátogatni a félsziget e féltve őrzött kincséhez.

hirado.hu - M1
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Karácsony Gergely utasításokkal látta el az idősotthonok vezetőit
    Nyilvánosságra hozta a főpolgármester az idősotthonok vezetőinek adott utasításokat hétfőn. A kilencpontos dokumentumot a koronavírus-járvány eddigi tapasztalatai alapján és a második hullámra való felkészülés jegyében állították össze, és egy hónapja küldték el a fővárosi fenntartású idősotthonok vezetőinek.
  • A 444 főszerkesztője már tíz éve várja az Index megszűnését
    Az Index.hu „megszűnésével” kapcsolatban különösen szembetűnő volt a rivális 444.hu szolidaritása: Uj Péter főszerkesztő egy 2018-as műsorban még azt nyilatkozta, hogy ő a távozását követően már azt is hátbatámadásnak érezte, hogy az Index egyáltalán életben maradt, Dudás Gergelyről, az Index egykori főszerkesztőjéről pedig úgy nyilatkozott: „Ne vicceljünk már, ott volt egy 15 év alatt felépített szerkesztőség, beült, fel kellett vennie tíz embert, óriási teljesítmény!”
  • Már közel húszmillió koronavírus-fertőzött van a világon
    A világon 19 792 519 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 730 089, a gyógyultaké pedig 12 060 877 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint.
MTI Hírfelhasználó