Karácsony a közigazgatási ünnepségen is csak mószerolt
2020. július 1. 22:53

Orbán Balázs együttműködésről, Karácsony Gergely az önkormányzatok ellehetetlenítéséről beszélt a közigazgatásnapi ünnepségen

A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára az együttműködés jeleként értékelte az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseit és a jövő évi költségvetés tervezetét, míg a főpolgármester az önkormányzatok működésének ellehetetlenítéséről beszélt szerdán Budapesten, a közigazgatás napja alkalmából tartott ünnepségen.

Orbán Balázs államtitkár elmondta, az önkormányzatok fokozott támogatását mutatja, hogy jövőre a tervek szerint 16 százalékkal több forrás, összesen 857 milliárd forint jut a településeknek a központi költségvetésből.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban kijelentette: az élet védelme mellett a kormány kulcsfontosságúnak tartja a munkahelyek, így a magyar gazdaság védelmét is.

Ezért hirdetették meg az Európában is páratlan, a GDP 18-20 százalékát elérő kormányzati munkahelyvédelmi programot.

Jelezte: ennek keretében már most több mint egymillió ember munkahelyének fenntartását tudták segíteni, és ennek jegyében fogják elfogadni a jövő évi költségvetést is. Ez magában foglalja a 13. havi nyugdíj visszaépítésének elindítását, a családtámogatások megerősítését, bértámogatási programot és az adó- és bürokráciacsökkentés programját, továbbá egy olyan beruházásélénkítő programot, amit több tízezer magyar vállalkozás vehet igénybe - ismertette.

A továbbiakban arra figyelmeztetett: Magyarország csak összefogással tudja sikerrel kezelni a járvány hatásait, ebben az időszakban elfogadhatatlan magatartás az, ha valaki összefogás helyett pártpolitikát csinál. Ezért a kormány - folytatta - az összefogás pártján van, és azt kéri, hogy ezt az időszakot senki ne használja politikai haszonszerzésre, mert "nem ezt várják el tőlünk a magyar emberek és a budapestiek".

A kormány partnerként tekint az önkormányzatokra, mert "nem tudunk sikeresen védekezni a járvány ellen", ha az összefogásban nem vesznek részt az önkormányzatok - hangoztatta az államtitkár.

Megjegyezte: a közigazgatási dolgozók áldozatos munkájának is köszönhető, hogy egy világjárvány nem tudta megrengetni Magyarországot.

Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta, a gazdasági válság kezelése az önkormányzatok nélkül, még inkább azok ellenében nem lehet sikeres.

Úgy vélekedett, hogy Európa legszűkmarkúbb és legrövidebb időre szóló támogatási rendszere várja azokat a százezreket, akik elvesztették a munkájukat a járvány nyomán.

A kormány pedig - folytatta - a nagyokat, a gazdagokat a multikat támogatja a válságkezelés során, azoktól az önkormányzatoktól pedig, amelyek közvetlen segítséget tudnak nyújtani a helyi vállalkozásoknak, elvonják a forrásokat. Az elmúlt hetek vitái az önkormányzatok megsarcolása és a "Budapest-adó" bevezetése nyomán arról szóltak, hogy hagyja-e a kormány az önkormányzatoknak, hogy segíteni tudjanak - tette hozzá.

Kitért arra: Budapest képzési programban állapodott meg a szakszervezetekkel, bővítették az álláskereső irodát, kedvezményeket biztosítottak a fővárossal és annak cégeivel szerződésben álló vállalkozások számára és 10 ezer budapesti gyereknek nyújtanak fejenként 10 ezer forintos segítséget nyári táboroztatáshoz. Ezt az emberközpontú válságkezelést is ellehetetlenítené azonban az önkormányzatokat megsarcoló költségvetés - fogalmazott Karácsony Gergely, aki beszédében köszönetet mondott a közigazgatási dolgozók munkájáért.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke az ünnepségen azt mondta, hogy az együttműködés jegyében küldték el a kormányzat részére az önkormányzatok finanszírozási nehézségeinek megoldását és az önkormányzati dolgozók foglalkoztatásának biztonságát tartalmazó javaslataikat.

Kérte, hogy a közigazgatás napja váljon újra munkaszüneti nappá a szektorban dolgozók számára.

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Karácsonyék pénzt kínálnak a klímaügyi szeánszokért
    Klímaüggyel házal a Soros György-féle Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítványok) által támogatott Foundation for Development of Democratic Rights (DemNet Hungary) részvételével a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat tízezer budapestinél. A Belügyminisztérium nyilvántartása alapján véletlenszerűen kiválasztott lakosoknak küldenek levelet, és az érdeklődők közül kiválasztott ötven embernek negyvenezer forintot kínálnak a részvételért.
  • Nagyot tévedett Dobrev Klára
    Fej fej melletti küzdelmet vizionált Dobrev Klára egy Népszavában megjelent interjúban a Fidesz–KDNP és az ellenzék között, elmondható azonban, hogy Gyurcsány Ferenc felesége téved – jelentette ki a lapunknak készített elemzésében Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási igazgatója. Hozzátette: mivel az ellenzéki tábor nem egységes, ezért számos szavazót veszíthetnek a baloldali pártok azok közül, akik a közös listából nem kérnek.
  • Az apokalipszis négy lovasa
    A nyílt társadalom ideológiái: a kommunizmus, a liberalizmus, a globalizmus és a rasszizmus.
MTI Hírfelhasználó