Koronavírus - Reformprogramot indított az olasz kormány
2020. június 3. 21:29

Olaszország újjászületése névvel nagyszabású reformprogram indítását jelentette be Giuseppe Conte miniszterelnök az ország belső és külső határnyitása napján, amelyet a koronavírus-járvány utáni újraindulás napjának nevezett szerda esti sajtótájékoztatóján, Rómában.

Giuseppe Conte kifejtette, a koronavírus-járvány utáni időszak történelmi lehetőséget kínál Olaszországnak az évtizedek óta tervezett reformok végrehajtásához. Új kezdetnek nevezte a tervezett programot, amelynek pontjai között Olaszország modernizációját, technológiai innovációját említette, valamint infrastrukturális beruházásokat, a közigazgatás egyszerűsítését, a feketegazdaság felszámolását, fenntartható energetikai politikát, oktatásai-kutatási fejlesztést, igazságügyi és adóreformot.

Ehhez Róma az uniós helyreállítási alapot kívánja felhasználni, amelynek forrásai nem a "mindenkori soros kormány, hanem az egész ország rendelkezésére állnak" - mondta.

A mintegy 700 milliárdos csomagból Olaszországnak több mint 200 milliárd juthat: Conte megemlítette, hogy a helyreállítási források Róma szorgalmazta előlegezése "nehezen lesz megvalósítható". Hozzátette, hogy Olaszország addig a munkanélküliségi kockázatot mérsékelő ideiglenes támogatást (SURE), valamint az Európai Befektetési Bank (EIB) forrásait használja. Az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) forrásaival kapcsolatban Giuseppe Conte további mérlegelési időt kért: "nem ajándékba kapjuk a pénzt, visszafizetendő kölcsönről van szó, tehát meg kell nézni, milyen feltételekhez van kötve".

Közölte, hogy az országot megújító intézkedések kidolgozásához már a jövő héten bizottságot állítanak fel szakértők, a gazdasági és társadalmi élet képviselőinek részvételével. Hangoztatta, hogy az összes politikai erővel kész egyeztetni. Hozzátette, hogy nem tervezi a kormány átalakítását. Hangsúlyozta, Olaszország ismét biztonságos célállomásnak számít a turisták számára.

"Olaszország szépsége nem vonult karanténba" - jegyezte meg. Az olaszokkal szemben Ausztria és Görögország által fenntartott korlátozásokat diszkriminációnak nevezte. Kijelentette, nem lenne helyes, ha az olaszokkal most így fizettetnék meg, hogy a járvánnyal szembeni szigorú intézkedésekkel léptek fel az átláthatóság jegyében.

Az olasz kormánypalota udvarán tartott tájékoztatón Giuseppe Conte közölte, hogy a majdnem három hónapon át alkalmazott egészségügyi lépések meghozták az eredményüket: a vírus ugyan nem tűnt el, de Olaszország egyetlen pontján sincsen már kritikus helyzet, sehol nem nehezedik már teher a kórházakra, a napi adatok csökkenő tendenciát mutatnak az északi Lombardiától a déli Szicíliáig.

"Mindez azt mutatja, hogy Olaszország helyes járványellenes stratégiát követett" - mondta. Hozzátette: az olaszok éppen ezért megérdemlik, hogy kemény erőfeszítések után, amelyek gyökeresen felborították megszokott életüket, most ünnepeljenek.

"Ezzel egy időben viszont nem szabad felejteni, hogy a betegség elleni hatásos eszköz továbbra is a távolságtartás és a szájmaszk viselése marad"- tette hozzá.

Giuseppe Conte úgy vélte, az egészségügyi vészhelyzetet mostantól a gazdasági-társadalmi vészhelyzet váltja fel. Elmondta, hogy hatvan nap alatt 80 milliárd euróval segítették a családokat, vállalkozásokat, dolgozókat, de egyes ágazatok továbbra is "súlyosan szenvednek", közöttük az idegenforgalmat, a kézműipart, a kulturális életet említette. Bejelentette, hogy az oktatás szeptembertől indul újra az iskolák megnyitásával.

A polgári védelmi hatóság szerda esti adatai szerint az aktív fertőzöttek száma 40 ezer alá csökkent, miközben a gyógyultaké megközelítette a 170 ezret. Az egy nap alatt szűrt 321 új fertőzöttből 237-t Lombardiában regisztráltak Az utóbbi egy nap alatt 71 beteg hunyt el, közülük 29-en ebben a tartományban. Február 20. óta a diagnosztizált fertőzöttek száma túllépte a 233 ezret, a halottaké a 33 ezret.

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Újabb hírhamisítási botrányba futhatott bele az MSZP
    Egyre több jel mutat arra, hogy az MSZP pártközpontjából irányított Hírklikk.hu hamis híreket jelentetett meg, ismét a járványhelyzettel összefüggésben. Ezúttal egy Németh Károly nevű férfi állt elő azzal a mesével, hogy az általa képviselt cég importál Kínából egy olyan, koronavírustesztek elvégzésére alkalmas gépet, amely a piacon kapható eszközökhöz képest feltűnően olcsó és kiemelkedően hatékony, ám a kormányzat nem élt a lehetőséggel, mert nem tudott volna „saját zsebre is dolgozni”. Németh Károly az interjúban több olyan szakembert is megnevezett, akikkel a berendezésről tárgyalt, például Merkely Bélát, Müller Cecíliát, Jakab Ferencet és Szlávik Jánost. Eddig az érintettek tagadták lapunknak, hogy valaha is találkoztak volna Németh-tel. Az MSZP ismét politikai haszonszerzésre használj a koronavírust.
  • II. menet – Szakács és Ungváry visszatért a szorítóba
    Akiket idéznek és akiket nem. Valóban minden az idézettségen múlik?
  • Működött a Fidesz ultimátuma Lánchíd-ügyben
    Karácsony Gergely bejelentette: akár napokon belül elkezdődhet a Lánchíd felújításához szükséges tenderek kiírása. A baloldali főpolgármester ATV-ben tett nyilatkozata azután került adásba, hogy Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója arra figyelmeztetett: a kormánypártok arra kérik a kormányt, vegye kézbe a Lánchíd felújítását, ha rövid időn belül nem lép a főváros.
MTI Hírfelhasználó