Megszentelték a borbányai görögkatolikus templom alapkövét
2020. június 2. 22:55

Megszentelték és ünnepélyesen elhelyezték az épülő Nyíregyháza-borbányai görögkatolikus templom alapkövét. „Ma a Szentlélek kiáradását ünnepeljük, s a Szentlélek, amely az egyházat is működteti évezredeken át, bekapcsol minket is a munkájába” – mondta ünnepi beszédében Szocska A. Ábel megyéspüspök.Megnyílt a menny kapuja és épül az Isten háza – megszentelték a borbányai görögkatolikus templom alapkövét

„Mindenható Úristen, ki azt akartad, hogy az emberi kéz által felállított templomok úgy tekintessenek, mint a te szent neved tiszteletére emelt hajlékok, s hogy azok a te magasztalásodra fel is szenteltessenek és dicsőséged lakhelyének neveztessenek” – hangzik az egyik görögkatolikus szertartás könyörgésének részlete. Nyíregyháza-Borbányán emberi kéz építkezik, de a Szentlélek munkatársaként: 2020. április 24-én Boldog Romzsa Tódor vértanú püspök tiszteletére megkezdődött a görögkatolikus templom építése.

Szocska A. Ábel megyéspüspök megszentelte a templom alapkövét és dr. Janka György parókus atyával elhelyezte oda, ahol az oltár áll majd.

A huszonöt éves egyházközség számára „történelmi pillanat” ez, ahogyan Janka György fogalmazott köszöntőjében, hiszen az egyházközség alapítása óta tervezgetik egy saját templom felépítését.

Az alapkő szentelésének ünnepségén épp ezért egyházi és világi elöljárók jelentek meg: Szocska A. Ábel megyéspüspök, dr. Papp Tibor főhelynök, esperes atyák, a kerület papsága, az egyházmegye építésügyi munkatársai és a tervezők, kivitelezők mellett többek között Seszták Oszkár a megyei közgyűlés elnöke, Jászai Menyhért alpolgármester, dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, Úsz Illés miniszteri biztos, Kiss András közgyűlési tag, Bajnai Kornél önkormányzati képviselő, dr. Andrási Beáta a Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese.

Seszták Oszkár beszédében a borbányai egyházközségnek (híveknek és szolgálattevőknek, templomépítőknek) azt kívánta, hogy „legyenek építőkövei egyházunknak, nemzetünknek, hordozzák azt az üzenetet, amit egy templomépítés jelent: élő közösséget, élő tagjait Krisztus egyházának”.

Jászai Menyhért az eseményt így foglalta össze: „ez egy alapkőletétel a huszonöt éves egyházközség számára, de mérföldkő a görögkatolikus egyház számára”, hangsúlyozta az önkormányzat és az egyház évtizedeken átívelő együttműködését, s egyúttal abbéli örömét fejezte ki, hogy a templom „szolgálni fogja egész Nyíregyháza erkölcsi fejlődését” is.

Az alapkő okmányának hitelesítésére Ábel püspök és Janka parókus atya kézjegyükkel látták el az okiratot, mely kapszulába helyezve került az alapkő alá.

A szentelést a főpásztor végezte fennhangon és térdhajtva elmondott könyörgések kíséretében, végül szenteltvízzel hintette meg a kereszttel ellátott követ.

Elmélkedését a hierarcha a szertartás szövegéből idézett sorokkal indította: „Mely rettenetes ez a hely, nem egyéb ez, mint az Isten háza és a menny kapuja.”

„Megrendítőek ezek a szavak, mert ebben a pillanatban részesei lehettünk egy szent eseménynek: megnyitottuk a mennyország kapuját. – mondta a püspök. Ma a Szentlélek kiáradását ünnepeljük, s a Szentlélek, amely az egyházat is működteti évezredeken át, bekapcsol minket is a munkájába.”

Az építkezés nem a mi érdemünk, maga a Szentlélek vezeti – osztotta meg felismerését a jelenlévőkkel – ő az, aki a történelem folyamán templomokat épít, s minket mindannyiunkat bevon munkájába. „Rettenetes és félelmetes ez a hely, nem más, mint az Isten háza és a menny kapuja. Ezzel a szenteléssel beállhattunk a menny kapujába.” Felelősség Isten munkatársának lenni, ezért mindenki végezze legjobb tehetsége szerint munkáját, feladatait. „Annak a csodának lehetünk részesei, amikor megnyílt a menny kapuja és épül az Isten háza” – zárta gondolatait.

A hálaadó imák a szertartás utolsó részében azzal folytatódtak, hogy a Szentlélek segítségét kérték az elkövetkező feladatok és munkálatok bevégzéséhez is. Az eseményről mindenki hazavihette az épülő templom látványtervéről készített brosúrát.

A borbányai görögkatolikusok kérését elfogadva Keresztes Szilárd megyéspüspök 1995-ben megalapította a Nyíregyháza-Borbányai Görögkatolikus Egyházközséget.

Még ebben az évben elkezdődött Borbánya szívében a templomtelket alkotó kertek megvásárlása, hogy a közösség majd saját templomot építhessen. az utolsó telekvásárlásra 2017-ben került sor, ekkor kezdődhetett a tervezés folyamata. A terveket Varga Gábor és Szilágyi Tamás építészmérnökök készítették. A tervezés kiindulási alapja a 11. században épült bizánci stílusú feldebrői altemplom volt. Ez a magyarság és a keleti szertartás történelmi kapcsolatát hangsúlyozza. A görögkatolikus szertartásnak megfelelően kialakított templom földszinti alapterülete 245, az emeleti részen 81 négyzetméter. A tervezés során nagy odafigyelést kaptak a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok is.

 

P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Újabb hírhamisítási botrányba futhatott bele az MSZP
    Egyre több jel mutat arra, hogy az MSZP pártközpontjából irányított Hírklikk.hu hamis híreket jelentetett meg, ismét a járványhelyzettel összefüggésben. Ezúttal egy Németh Károly nevű férfi állt elő azzal a mesével, hogy az általa képviselt cég importál Kínából egy olyan, koronavírustesztek elvégzésére alkalmas gépet, amely a piacon kapható eszközökhöz képest feltűnően olcsó és kiemelkedően hatékony, ám a kormányzat nem élt a lehetőséggel, mert nem tudott volna „saját zsebre is dolgozni”. Németh Károly az interjúban több olyan szakembert is megnevezett, akikkel a berendezésről tárgyalt, például Merkely Bélát, Müller Cecíliát, Jakab Ferencet és Szlávik Jánost. Eddig az érintettek tagadták lapunknak, hogy valaha is találkoztak volna Németh-tel. Az MSZP ismét politikai haszonszerzésre használj a koronavírust.
  • II. menet – Szakács és Ungváry visszatért a szorítóba
    Akiket idéznek és akiket nem. Valóban minden az idézettségen múlik?
  • Működött a Fidesz ultimátuma Lánchíd-ügyben
    Karácsony Gergely bejelentette: akár napokon belül elkezdődhet a Lánchíd felújításához szükséges tenderek kiírása. A baloldali főpolgármester ATV-ben tett nyilatkozata azután került adásba, hogy Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója arra figyelmeztetett: a kormánypártok arra kérik a kormányt, vegye kézbe a Lánchíd felújítását, ha rövid időn belül nem lép a főváros.
MTI Hírfelhasználó