Az UTE szurkolói a Deák téri áldozatok
2020. május 23. 13:38

A térfigyelő kamerák felvételei szerint ütötték, rugdosták a földön fekvő, szúrt sebekből vérző áldozatokat az emberöléssel gyanúsított 18 éves budapesti férfi társai az Erzsébet téri tragikus végkifejletű verekedés során. A párhuzamosan szórakozó baráti társaságok tagjai egy szórakozóhelyen ünnepeltek, záróra után az utcán estek egymásnak pár szavas kölcsönös sértegetések után.

Az UTE futballszurkolói csoportjához tartoztak azok a fiatalok, akik gyilkosság áldozatai lettek a napokban a Deák téren – tudta meg lapunk. Az újpesti ultrák körében ezért óriási a felháborodás a közösségi oldalakon, de e rendőrség kezeli a helyzetet. Úgy tudjuk, a szurkolók megemlékezést is terveznek az áldozatoknak. Értesüléseink szerint, bár korábban a verekedésben érintettek között voltak olyanok, akik ellen büntető eljárás indult drogfogyasztás miatt, a rendőrség azt állapította meg, a kettős emberölés nyomozása során sem a gyanúsítottak, sem a tanúk vérében nem találtak kábítószer fogyasztására utaló nyomokat. Az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat szerint az áldozatok sem fogyasztottak kábítószert, ellenben a véralkohol szintje az ügy összes szereplőjénél elérte a közepes részegség szintjét. Mivel az elkövetőt és társait is javító, nevelő intézetre ítélték, a rendőrség még vizsgálja, hogy a kiskorúak kerülhettek ki közülük az elkövetés helyszínére.

Mint ismert, tíz percen belül elfogták a rendőrök azt a fiatal férfit, aki késével halálra sebzett egy 16 és egy 21 éves fiatalembert Budapest belvárosában. A rendőrség több emberen elkövetett emberölés bűntett elkövetésével gyanúsítja a tettest, aki tegnapelőtt ünnepelte a 18. születésnapját, a velük párhuzamosan, egy kerthelyiségben szórakozó társaság pedig a fiatalabb áldozatot köszöntötte. Május 22-én hajnali 3 óra 40 perckor több bejelentés is érkezett taxisoktól, zárás előtt álló szórakozóhelyek személyzetétől és lakóktól, hogy az Erzsébet téren egy tízfős csoport verekszik.

A járőrök öt percen belül a helyszínen voltak, ahonnan a verekedők a rendőrautók szirénáit meghallva elfutottak. Két férfit találtak a földön, mindkettő több szúrt sebből vérzett, a rendőrök megpróbálkoztak az áldozatok újraélesztésével, amelyet az időközben a helyszínre érkező mentők átvettek, de már nekik sem sikerült az életmentés. Állításuk szerint a sértettek olyan sérüléseket szenvedtek, hogy azonnali műtéttel sem lehetett volna megmenteni őket az óriási vérveszteség miatt.

A rendőrök a tanúktól kapott személyleírások alapján elkezdték keresni a környéken a 16–23 éves férfiakból álló verekedő társaság tagjait; tíz percen belül mindenkit sikerült megtalálniuk. A környék térfigyelő kameráinak felvételei alapján megállapították, ki lehetett az, aki mindkét áldozatot leszúrta, majd a 18 éves férfit elfogták. A gyanúsított beismerte tettét, elmondta, a kést futás közben eldobta, azt a Paulay Ede utcában egy autó alatt meg is találták a helyszínelők.

A nyomozás jelenlegi állása szerint két társaság tagjai szólalkoztak össze. Még nem tisztázott, mi volt a vitát, majd a verekedést kiváltó ok, az biztos, hogy a születésnapját ünneplő gyanúsított már korábban mutogatta a kését. A gyanúsított baráti köréből még két fiatal férfit felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság gyanújával vettek őrizetbe. A térfigyelő kamerák képeinek elemzése során kiderült, többször, súlyos sérülés okozására alkalmas módon bántalmazták a már megszúrt, földön fekvő, vérző sérülteket, ezért testi sértés miatt is eljárás indulhat ellenük.

A rendőrök kihallgatták a két sértetthez tartozó másik társaság tagjait és három lányt is, akik megpróbálták szétválasztani a verekedőket. Az összetűzésben részt vevő tíz fiatal közül csak egynek nem volt rendőrségi múltja, a többiek verekedés, garázdaság, rongálás és kábítószerrel kapcsolatos ügyek miatt korábban is álltak eljárás alatt. Több fiatal szociális háttere következtében korán kriminalizálódott, magatartási problémáik mi intézeti nevelés alatt álltak. A mosatni ügyben elvégzett toxikológiai vizsgálatok szerint senki nem fogyasztott a verekedés előtt sem drogot, sem új pszichoaktív anyagot. Az elkövető akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.


 
magyarnemzet.hu
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Trianon 100 - Apponyi Albert párizsi beszéde
    A trianoni döntésen a magyar békedelegáció által szóban és írásban előterjesztett érvek sem tudtak változtatni. A benyújtott számos jegyzék, s különösen Apponyi Albert delegációvezető 1920. január 16-án elmondott beszéde így nem is a békekonferenciára, sokkal inkább a magyar közvéleményre gyakorolt nagy hatást, és megvetette a két világháború közötti revizionizmus eszmei alapjait.
  • Soros és a balliberális sajtó támadása Antallék ellen (3.)
    Az SZDSZ már 1989-ben pontosan tudta, mit kezdjen a sajtóval, ezért nem engedte, hogy az 1990-es választások előtt az állampárt hozzányúljon a médiatörvényhez, mindeközben a kampány előtt minden szabad műsoridőt igyekeztek lefoglalni a tv-ben és a rádiókban, a liberális lapok pedig jelentős összegű támogatást kaptak a Soros Alapítványtól.
  • Salvini: Számunkra Magyarország példakép
    "Tisztelet a magyar népnek és kormánynak, a magyarok közösségének, számunkra példaképek vagytok, köszönjük, hogy közel vagytok hozzánk!".
MTI Hírfelhasználó