Romano Prodi: Az Európai Unió politikai túlélésre játszik, de ez nem lesz elegendő
2020. április 6. 18:01

Az új koronavírus-fertőzés teremtette vészhelyzet sem lesz elegendő az Európai Unió felébresztésére, és minőségi előrelépés helyett Brüsszel továbbra is a "túlélésre fog játszani" Romano Prodi korábbi olasz kormányfő, az Európai Bizottság volt elnöke szerint.

A  nemzetközi sajtó képviselőinek, köztük az MTI tudósítójának adott hétfői nyilatkozatában Romano Prodi úgy vélte, a járvány  nem vezet az unió feloszlásához. "Ez a veszély nem fenyeget, de a járványhelyzet máris képes volt annyira legyengíteni az EU-t, hogy ezt követően nem fog egészségesen újralendülni, hanem szokása szerint a túlélésre játszik majd" - jelentette ki a Bizottság 1996 és 2004 közötti elnöke.

Kijelentette, a tagállamoknak azonban tudomásul kell venniük, hogy "vagy közös Európaként folytatjuk, vagy az EU története véget ért".

Romano Prodi szerint az új koronavírus-járvány európai terjedésének kezdete óta az EU nem tudott egységes üzenetet megfogalmazni sem a fertőzéssel szembeni intézkedések, sem a víruskutatás terén. Hogyan tudnánk közös európai külpolitikát folytatni, közös főszerepet vállalni a nemzetközi politikában, ha még járványhelyzetben sem tudunk közösen lépni - vetette fel a korábbi kétszeres olasz miniszterelnök. 

Hangsúlyozta, az EU-nak nagyon gyorsan fel kell ébrednie, különben a "zuhanás akkora lesz, hogy a források nem lesznek elegendőek".  
 
Romano Prodi kizárta a kétsebességes Európa lehetőségét, hangoztatva, hogy a kontinens - mint fogalmazott -  "latin",  vagyis déli térségeinek esetleges leválasztásával, maga Európa szűnne meg.

Franciaországgal kapcsolatban megjegyezte, hogy Párizs nem élt a Brexit kínálta lehetőséggel, pedig rendkívüli szerepet vállalhatott volna az EU vezetésében.

"Franciaország azonban nem tudott elszakadni Németországtól" - vélte Prodi.

A járvány egyetlen pozitívumának nevezte, hogy felértékelődött az államok szerepe. "A világ hirtelen megváltozott, már a  nemzeti gazdaságot védő államosítás sem tűnik szitokszónak" - mondta Romano Prodi. Elítélte, hogy vannak, akik valamiféle hátsó szándékot tételeznek fel, amikor Oroszország segítséget nyújt több országnak, köztük  Olaszországnak. A szolidaritást nem lehet félreértelmezni - vélekedett Prodi.

Egy kérdésre válaszolva egyetértett azzal, hogy a járványhelyzet az Európa-barát erőket gyengítheti a Brüsszel-ellenes hangok javára.

MTI
Címkék:
  • Népszerűbb a Fidesz-KDNP, mint a baloldali közös lista
    A Fidesz–KDNP szimpatizánsai továbbra is jóval aktívabbak, mint a baloldali közös lista támogatói – derül ki a Nézőpont Intézet országosan reprezentatív, még a milliós vakcinaszállítmány bejelentése előtt készült közvélemény-kutatásából.
  • Tegnap még nácik voltak, ma már…
    A DK-s Molnár Csaba 2012-ben egy igen hosszú jelzős szerkezettel a Jobbikot és képviselőit még „nácinak, fasisztának, nyilasnak” minősítette.
  • Palkovics: "Lízingelt miniszter vagyok"
    Magyarország komoly versenyelőnye a 2010 óta jellemző, tartós politikai stabilitás. Abban biztosan nem leszek partner, hogy bárki légből kapott találgatásokkal bomlassza a magyar kormány egységességét. Különösen a vírusválság okozta világméretű bizonytalanságok közepette...
MTI Hírfelhasználó