Szigorú ellenőrzésen esnek át a missziós katonák
2020. április 4. 14:59

Továbbra is a megszokott rendben zajlik a magyar katonai missziók váltása, de a hazaérkezőknek alapos vizsgálaton kell átesniük a kecskeméti repülőkórházban, a külszolgálatokra pedig csak egészséges, a fertőzés gyanúját kizáró igazolással rendelkező állomány kitelepítése lehetséges. Valamennyi műveleti területen, a Balkánon, Afganisztánban, Irakban, Maliban és Cipruson is bevezették azokat a rendszabályokat, amelyek csökkentik a megfertőződés kockázatát.

Járványvédelmi csomagokat juttattak ki a missziós katonáknak a Balkánra, Afganisztánba, Irakba, Malira és Ciprusra az egészségük védelmében – tudta meg a Magyar Nemzet. Ez a honvédelmi tárca tájékoztatása szerint tartalmazza a katonák egészségvédelméhez szükséges összes védőeszközt. A csomagokban vannak maszkok, gumikesztyűk, védőruházatok, lábzsákok, fertőtlenítő- és takarítószerek is.

A Magyar Honvédség külszolgálatot teljesítő katonáit hat hónaponként váltják, ehhez is megtörténtek a szükséges intézkedések. A katonák a kiutazás előtt és a hazaérkezést követően is átfogó vizsgálaton vesznek részt a kecskeméti repülőkórházban, ami minden misszió esetében az általános protokoll része. A hazautazás megtervezése és megszervezése során a Magyar Honvédség egészségügyi szolgálata figyelembe vette a WHO ajánlásait, az egészségügyi felderítési adatokat, a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ egészségügyi haderővédelmi részlegének elemzéseit, a helyi missziós előírásokat – közölte a Magyar Nemzettel a Honvédelmi Minisztérium.

Tájékoztatásuk szerint a honvédség vezetőinek elsődleges fontosságú a magyar katonák biztonsága mind az itthon szolgálatot teljesítők, mind a missziós feladatokat ellátók esetében, ezért valamennyi műveleti területen bevezették azokat a rendszabályokat, amelyek csökkentik a megfertőződés kockázatát. Nemzetközi kötelezettségvállalás alapján a külföldön szolgálatot teljesítő katonáink a rájuk vonatkozó rendszabályokat ismerik, feladataikat az intézkedésekben meghatározottak szerint látják el. A külszolgálaton tartózkodó katonák váltása nem változott a koronavírus-járvány miatt, az előre tervezett ütemezésben zajlik. A kontingensek szállításakor a Magyar Honvédség kiemelt figyelmet fordít a járványügyi szabályok betartására és a katonák biztonságának garantálására. Ennek érdekében a műveleti területre és tartós külszolgálatokra a váltások során csak egészséges, a fertőzés gyanúját kizáró igazolással rendelkező állomány kitelepítése lehetséges.

Pápáról érkezett magyar katonák Afganisztánban, Mazari-Sarif katonai repülőterén Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyarország haderejéből állandó jelleggel egy időben mintegy ezer katona teljesít szolgálatot különféle külföldi, elsősorban békefenntartó és válságkezelő missziókban. Egy kormányhatározat szerint ez a létszám a 2019 és 2022 közötti időszakban a NATO koszovói válságreagálásban részt vevő nemzetközi erőiben (KFOR), a NATO afganisztáni Eltökélt támogatás műveletben (RSM) és az Egyesült Nemzetek Szervezete libanoni békefenntartó missziójában (UNIFIL) összesen legfeljebb 260 katonával növelhető.

A magyar katonák jelenleg Afganisztánban az RSM Északi Kiképző, Tanácsadó és Támogató Parancsnokságának állományában teljesítenek szolgálatot. Bosznia és Hercegovinában az EUFOR-ban vannak katonáink, Koszovóban a KFOR-ban szolgál a taktikai tartalék zászlóalj. Irakban egy kiképzésbiztosító kontingensünk működik Erbílben és a környező településeken. Cipruson az ENSZ békefenntartó missziójában szolgálnak katonáink Athienouban, a Szent István-táborban. Magyarország tavaly 21 főre bővítette az Európai Unió kiképzőmissziójának részeként Maliban tevékenykedő katonáinak létszámát is.

magyarnemzet.hu
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Balassi, a kortárs
    Itt Esztergomban igyekszünk a méltó módon minden évben többször is megemlékezni róla, különféle rendezvények, pályázatok, múzeumi foglalkozások, vagy tudományos előadások keretén belül. Balassa emlékét kiemelten fontosnak tartjuk közvetíteni.
  • Trianon 100 - Vérző Magyarország 7. rész
    Sorozatunk hetedik részében három tájegységre is elbarangolunk. Havas Rezső A magyar tenger című írásában Fiume, mint a magyar koronához csatolt test sok évszázados sorsát eleveníti fel. Schöpflin Aladár pozsonyi diákéveire emlékezik, Vészi József, az egykori aradi gimnazista a legszomorúbb történetű magyar városban átélt megrendítő élményét meséli el.
  • A magyarellenesség rétegei
    Az erdélyi magyar ember Trianon óta kénytelen más kódrendszer alapján megélni a mindennapokat.
MTI Hírfelhasználó