Felvidék - Magyarul is figyelmeztet a belügyminisztérium a csalókra
2020. április 2. 18:16

Magyar nyelvű szórólapon kéri a belügyminisztérium az időseket, hogy a koronavírus miatt kialakult helyzetben fokozattan ügyeljenek az esetleges visszaélésekre.

„A nehéz helyzet ellenére is akadnak emberek, akik megpróbálnak visszaélni az emberek bizalmával. Ez főleg az idősebb generáció tagjaira jelent veszélyt, de bárki könnyen bűnözők áldozatává válhat” – figyelmeztet a belügyminisztérium. A tárca ezért egy szórólappal figyelmeztet, amelyet már elkövetett bűncselekmények alapján dolgoztak ki. A szórólapot magyar nyelven is elkészítették.

ujszo.com
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Énekelt vallomás a nemzeti összetartozás évszázados megtartóerejéről
    A nemzeti összetartozás napjához, eszméjéhez, a trianoni békediktátum százesztendős keserűségéhez méltó dalt alkotott, a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező felkérésére a Csík zenekar. A Hazám, hazám, édes hazám kezdetű népdalt dolgozták át oly módon, hogy az elszakított országrészek mindegyikét egy-egy énekes képviseli. Természetesen az anyaországban született művészek szintén hallhatók a kompozícióban, miként Tátrai Tibor szívszorító gitárszólója is hitet tesz az összetartozásról.
  • Áder: A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is
    A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is - mondta Áder János államfő a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján, az Országgyűlés emlékülésén, csütörtökön.
  • Szerencsés Károly: A revízió a magyarság számára erkölcsi kötelesség
    Szerencsés Károly a történelemtudomány kandidátusa, habilitált egyetemi docens, az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola alapítója és tanára. Rendszeresen publikál jobboldali napi- és hetilapokban. A békediktátum századik évfordulója alkalmából kérdeztük a Monarchia hamis gyámságáról, a dualizmus bénító erejéről, a revízió és a „magyar igazság” kapcsolatáról, valamint a paradoxonról, a feloldhatatlannak tűnő ellentétről, ami Trianonban rejlik. Kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy a revízió valójában azért bukott el, mert a „győztesek” a nemzetiszocializmus és a fasizmus „szekeréhez kötötték”. Így került szembe a magyarok igazsága egy másik, sokkal dominánsabb igazsággal. Ezek után már nem volt kérdés, hogy melyik érvényesülhetett. A tanulság pedig az, hogy a magyarok számára „erkölcsi kötelesség” bejuttatni a saját igazságukat a regnáló, uralkodó igazság keretei közé. Ettől függ a múltunk és a jövőnk létjogosultsága is.
MTI Hírfelhasználó