Koronavírus - Visszaesett a Szerencsejáték Zrt. forgalma
2020. március 26. 18:10

A Szerencsejáték Zrt.-t is negatívan befolyásolja a koronavírus-járvány, annak várható üzleti hatásainak pontos felmérése még folyamatban van - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.

A nemzeti lottótársaságon belül, a járványügyi helyzet kezelésre létrehozták a Társasági Operatív Törzset, amely a munkatársak és játékosok egészségének védelme, valamint a járvány elterjedésének megakadályozása érdekében naponta felülvizsgálja pandémiás akciótervét a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs iránymutatásai alapján.  

A Szerencsejáték Zrt. által üzemeltetett lottózókban bevezetett egészségbiztonsági intézkedések miatt többek között korlátozták a játékosok létszámát az egyes helyiségekben, és felhívták a figyelmet a biztonságos sorban állás szabályaira is.

Arról is beszámoltak, hogy a vállalat a közel 180 megváltozott munkaképességű munkatársat foglalkoztató karitatív sorsjegyárus-hálózat működését átmeneti időre felfüggesztette, az érintett kollégákkal azonban továbbra is kapcsolatban van.

A cég adminisztrációjában dolgozó kollégái számára március 17-től lehetővé tett az otthonról történő munkavégzést, továbbá a 12 éven aluli gyermeket nevelő szülők és a 60 év feletti munkavállalói számára szintén biztosítja az otthonmaradás lehetőségét - olvasható a Szerencsejáték Zrt. közleményében.

MTI
Címkék:
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Most a fiatal korosztályt érinti elsősorban a járvány
    A koronavírus-járvány első hulláma elsősorban az idősebbeket érintette, most viszont a 20-29 éves korosztályból kerül ki a legtöbb pozitív eset - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
  • Elismerte Upor László, hogy betanították az egyetemfoglalást
    Elismerte Upor László, hogy valós az Origó birtokába jutott dokumentum, ami bizonyítja: egy hónappal a Színművészeti elbarikádozása előtt a Színművészeti négy napos tábort szervezett, ahol megtanították a diákoknak, hogyan kell elfoglalni egy egyetemet.
  • Orbán: hat hónappal meghosszabbítja a kormány a hitelmoratóriumot
    A miniszterelnök részt vett a Gazdasági Operatív Törzs mai ülésén, ahol a hiteltörlesztési moratóriummal kapcsolatos javaslatot tárgyalták meg. Mint Orbán Viktor a közösségi oldalán bejelentette: ezt a kormány el is fogja fogadni, s január elsejével meghosszabbítják a moratóriumot további hat hónapig, de csak egyes társadalmi csoportoknál.
MTI Hírfelhasználó