Hideget-meleget kapott Von der Leyen az EP-ben
2020. március 26. 14:35

Az uniós parlamentben egyelőre megoszlanak a vélemények arról, hogy az Európai Bizottság időben reagált-e a koronavírus jelentette válságra.

A legnagyobb frakció, az Európai Néppárt részéről először Esteban González Pons, a vírus egyik gócpontjának számító Spanyolország politikusa szólalt fel.

– Nem tudjuk, mi fog történni. Az ugyanakkor biztos, hogy ugyanannyi szolidaritást fogunk kapni holnap, amennyit ma mutatunk – fogalmazott, üdvözölve a bizottság rendkívüli intézkedéscsomagját.

Az EP jobboldaláról a gyakran csak Matteo Salvini nevével fémjelzett Identitás és Demokrácia frakció berkeiben kritizálták igazán az EU vezetését.

– Tavaly december óta nem sikerült a járványhelyzet kialakulásának esélyét minimalizálni – mondta a francia Nicholas Bay, aki szerint az uniós szolidaritás kifejezés is csupán üres szavakat jelent.

A szélsőbaloldal sem hazudtolta meg magát. A magyar kormány régi kritikusa, Manon Aubry kijelentette: „szégyenletes arca” is van a járványhelyzetnek, a csehek és olaszok például marakodnak az orvosi maszkokon. Bírálta Orbán Viktort is, aki szerinte a koronavírus közepette akar még több hatalmat szerezni magának.

A Konzervatívok és Reformerek jobboldali frakció soraiból az is elhangzott, hogy a bizottság késlekedését a zöld megállapodás okozta, ugyanis a testület túl sokáig volt elfoglalva a klímatörvénnyel, ahelyett, hogy észlelte volna a vészharangok jelzését.

Ursula von der Leyen: Egységet kell mutatnunk!

A politikai döntéshozók úgy segíthetnek, ha egységet és vezetőképességet mutatnak a válság közepette – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Parlament rendkívüli ülésén felszólalva. Az Európai Bizottság elnöke szerint a járvány lecsengését követően a polgárok pontosan tudni fogják „kik cselekedtek és kik maradtak tétlenek”.

– Az Európai Unió rendelkezésére áll azoknak, akiknek most segítségre van szüksége – hangoztatta, felsorolva, hogy az Európai Bizottság milyen intézkedéseknek ágyazott meg az elmúlt hetekben. Például egészségügyi eszköztár és közös beszerzési eljárások az eszközhiány leküzdése érdekében, illetve zöld sávok az áruk zavartalan, határokon átívelő forgalma miatt. – Tudományos szakértőkből álló csoportot is létrehoztunk, velük én magam egyeztetek heti két alkalommal – mondta Von der Leyen, aki kritikával illette a válság kezdetén kiviteli korlátokkal élő, valamint az áruforgalmat akadályozó államokat. Ezek közé egyébként hazája, Németország is beletartozik.

– Akadályok felállításával nem oldhatunk meg egy határokat nem ismerő válságot – fogalmazott, jelen helyzetben természetesen nem az emberek, hanem az áruk és szolgáltatások szabad áramlását sürgetve. – Az életünk gyökeresen megváltozott – jelentette ki, majd köszönetet mondott az életünkbe mégis állandóságot csempésző dolgozóknak, például az élelmiszerüzletek alkalmazottainak vagy a szemétszállítóknak.

Az egészségügyben dolgozóknak pedig azt üzente: Európa nagyon sokkal tartozik nekik.

– Ezt az adósságot most úgy kezdhetjük el ledolgozni, ha otthon maradunk! – szorgalmazta.

Az EP brüsszeli üléstermében nagyon kevesen vannak jelen a vitán, a képviselők többsége valóban online figyeli az eseményeket. Az Európai Tanács nevében személyesen nincs is képviselő, a testület írásban közölte a járványügyi álláspontját a képviselőkkel. Von der Leyen vitaindítója után a politikai csoportok képviselői szólalnak fel.

Rendkívüli ülésnap az EP-ben

Rendkívüli ülésnapot tart ma az Európai Parlament Brüsszelben: a képviselők az Európai Bizottság koronavírus miatti, szintén rendkívül intézkedéseit hagyhatják jóvá. A napirenden három tervezet – a légitársaságok üres járatainak leállítása, a Szolidaritási Alap használata, illetve a beharangozott 37 milliárd eurós járványügyi befektetés – szerepel.

Történelmi ülésnek is betudható a mai, ugyanis a képviselők mintegy kilencven százaléka otthonról, online kapcsolódik be a munkába, így a szavazásokra is a távolból kerül majd sor.

Magyar szempontból a koronavírus törvény fogadtatása miatt érdemes figyelni az eseményeket: az elmúlt napokban az EP balliberális oldaláról kapott újfent kritikát a magyar kormány.

Lapunknak ezt Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő csak úgy kommentálta: „Elképesztő, hogy mi minden energiánkkal a polgárok védelmén, a járvány leküzdésén dolgozunk, míg liberális és baloldali politikusok ebben a helyzetben is Magyarország támadásával és kioktatásával vannak elfoglalva”.

Judi Tamara (Brüsszel)

magyarnemzet.hu
Címkék:
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó