Berlinale - Káel Csaba: nagy az érdeklődés a magyar film iránt
2020. február 22. 23:58

Magyar versenyfilm nélkül is nagy az érdeklődés a magyar film iránt a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) és a szemlével párhuzamosan zajló filmipari vásáron (European Film Market - EFM) - mondta Káel Csaba, a nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a közmédiának a német fővárosban szombaton.

A kormánybiztos kiemelte, hogy a jubileumi Berlinale sem marad magyar film nélkül, hiszen a fesztivál vendége Enyedi Ildikó és 2017-ben a fődíjjal, az Arany Medvével kitüntetett Testről és lélekről című rendezése. Ráadásul az idei Berlinalén és az EFM-en is bemutatkozik a magyar filmszakma támogatására szervezett új intézmény, a Nemzeti Filmintézet (NFI).

A fogadtatás igen kedvező, szombaton "kis túlzással egész Berlin az intézet logójával volt tele" - mondta Káel Csaba, rámutatva, hogy az NFI emblémájával a címoldalán jelent meg az egyik legrangosabb nemzetközi filmes szaklap, a Screen International új száma, amely a Berlinaléra készült.

"Az üzenet nagyon egyszerű: új név, több tartalom" - húzta alá a kormánybiztos. Kifejtette, hogy Andy Vajna a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztosként "elkezdett építkezni", így elindult egy folyamat, amely azt célozta, hogy a filmgyártás egy jól felépített rendszerbe szerveződjék.

A Magyar Nemzeti Filmalap utódjaként működő NFI-vel tovább folytatódik ez a munka és szélesebbek a keretek, mert az intézet nemcsak a mozifilmekkel, hanem a televíziós produkciókkal és a letölthető mozgóképes tartalmakkal is foglalkozik.

A Berlinale és az EFM "kiváló alkalom a bemutatkozásra" a magyar film új "csúcsintézményének" - mondta Káel Csaba. Hozzátette, hogy az új intézmény rögtön egy új nemzetközi kezdeményezéssel is előállt, amelynek célja a visegrádi négyek országcsoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) filmgyártásának jobb összehangolása és a koprodukciók ösztönzése. Azt mondta, a vásáron el is kezdték a tárgyalásokat a partnerországok filmes vezetőivel.

A berlini bemutatkozás fontos eleme volt egy szombat esti fogadás, amelyre a nemzetközi filmszakma több száz képviselőjét hívták meg. Ezzel kapcsolatban Káel Csaba megjegyezte, hogy "Magyarország nemcsak a jó film, hanem a jó bor termőtalaja is", így minden nagy nemzetközi rendezvényükön egy-egy magyar borvidéket is bemutatnak.

Elsőként az egri borvidék kincseit vonultatták fel, amit ugyancsak nagy érdeklődéssel fogadtak a filmes szakemberek.

A 70. Berlinale műsorán 240 új film szerepel, további 98 művet pedig filmtörténeti válogatások és más tematikus külön programok keretében mutatnak be.

A március 1-jéig tartó fesztivál nagyjátékfilmes szekciójában 18 munka versenyez a legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékért, 16 alkotásnak a Berlinalén lesz a világpremierje.

MTI
Címkék:
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • A kormány a nemzeti össztermék, a GDP 18-20%-át csoportosítja át
    Tíz év megfeszített munkával egyenesbe jött a magyar gazdaság, de a koronavírus-járvány miatt most kezdhetjük elölről az építkezést, ami igazságtalan – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki arról is beszélt hogy egyszerre kell megküzdenünk a járvánnyal és a gazdasági következményekkel is.
  • Áltudósok a Helsinki Bizottságban
    Manapság jogtudósoknak kiáltották ki magukat a Soros-hálózathoz tartozó „jogvédő” szervezetek.
  • Az ötpontos program már a jövőt építi
    Olyan helyzetben van az ország, hogy a válságkezelést nem hitelből kell finanszíroznia, szemben például Romániával, ahol a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordultak segítségért – mondta a Magyar Nemzetnek Novoszáth Péter közgazdász, aki értékelte a kormány ötpontos akciótervét.
MTI Hírfelhasználó