Több mint tíz halottja van a Frankfurt melletti támadásoknak
2020. február 20. 09:09

Die Polizei hat die Umgebung abgeriegelt

Foto: Sven-Sebastian Sajak

Lelőttek kilenc embert a Frankfurt am Main melletti Hanau városban két helyszínen szerda este – közölte a német rendőrség. Csütörtök hajnalban holtan megtalálták a feltételezett tettest az apja otthonában.

A két támadás egy-egy vízipipabárnál történt. Az első helyszín a városközpontban található, környékbeli tanúk 8-9 lövésről számoltak be. A másik Kesselstadt nyugati kerületben van, ott szintén több lövést lehetett hallani.

A támadásokban öt ember súlyosan, illetve életveszélyesen megsebesült. A rendőrség nagy létszámban, alaposan felfegyverkezve vonult ki és körbezárta a helyszíneket. A levegőben rendőrségi helikopter körözött. A feltételezett tettes nyomába különleges egységek eredtek.

A Bild című lap információi szerint a kesselstadti vízipipabárnál egy támadó volt. Berontott a bárba, és lőni kezdett a bent lévőkre. Öt fiatal férfit és egy fiatal nőt ölt meg. Az áldozatok migrációs hátterűek, kurd származásúak az újság szerint.

A bár tulajdonosának fia úgy nyilatkozott a dpa hírügynökségnek, hogy az áldozatok közül ketten a vendéglátóhely alkalmazottai voltak, de mind az öt halálos áldozatot évek óta ismerte.

A rendőrség hajnalban közölte, hogy a feltételezett tettest holtan megtalálták az apja lakásában. A lakásban találtak egy további holttestet is, róla egyelőre nem közöltek információt.

A három helyszínt – a két bárt és a feltételezett elkövető édesapjának lakását – érintő bűncselekmény-sorozat következtében így a feltételezett elkövetővel együtt 11 ember vesztette életét.

A Bild és több más lap, hírportál és hírtelevízió egybehangzó értesülése szerint a feltételezett elkövető német volt, rendelkezett fegyvertartási engedéllyel, és jártas volt a lőfegyverhasználatban.

Az illető hátrahagyott egy levelet és egy videóüzenetet, amelyekben a lövöldözés elkövetőjeként azonosítja magát, és ismerteti indítékait. A sajtójelentések szerint okfejtése erőteljesen idegenellenes, szélsőjobboldali természetű.

A hatóságok egyelőre nem erősítették meg az értesüléseket.

Hanau mintegy 100 ezer lakosú, Frankfurttól 20 kilométerre keletre található város.

hirado.hu - M1 - MTI
Címkék:
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó