Erősen felhős ég, helyenként zápor, a szél néhol viharossá fokozódik
2020. február 18. 08:41

Várható időjárás az ország területén kedd estig: eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, de délnyugaton estig felhős marad az ég.

Kezdetben helyenként eső, zápor még előfordulhat, majd kora délután már mindenütt megszűnik a csapadék.

Az északnyugati szél helyenként megerősödik, főként a Dunántúli-középhegységben néhol viharossá fokozódik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között alakul. Késő estére 2 és 6 fok közé csökken a hőmérséklet.

met.hu
Címkék:
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó