Az Apple Watch eladásai a teljes svájci óraipart lekörözték
2020. február 17. 11:10

A Strategy Analytics tanácsadó cég kutatása szerint az Apple Watch-ból 31 millió darabot értékesítettek világszerte 2019-ben, míg ugyanebben az időszakban az összes svájci óramárka együttesen 21 millió órát adott el.

Az elemzők véleménye megoszlik arról, hogy a tavalyi eladási eredmények negatívan befolyásolják-e a svájci óraipart. Néhányuk szerint közeleg vég, mások arra mutattak rá, hogy a Svájcban tanúsított mechanikus órák továbbra is több bevételt hoznak, mint az Apple Watch – írta a CNN.

„Az Apple Watch státusszimbólummá vált, és versenyképes alternatívát kínál a középkategóriás svájci órákkal szemben” – mondta Steven Waltzer, a Strategy Analytics vezető elemzője a CNN Business-nek. Hozzátette: az Apple hatalmas vásárlói bázisából adódóan, ha az iPhone-felhasználók csak egy kis százaléka beruház az Apple Watch-ra, az több millió vevőt jelent.

Kevesebbet adtak el, de több bevételt generáltak

Az Apple Watch, amely nyomon tudja követni a fitnesz szintet, és az alkalmazásokhoz kapcsolódva segít a gyorsabb ügyintézésben a hétköznapi életben, a fiatalabb generációk számára vonzó, míg a mechanikus óra az idősebbek körében népszerű – emelte ki a Strategy Analytics a jelentésében.

Annak ellenére, hogy az eladási számok tekintetében elmaradnak az okosóráktól, az elemzők szerint a svájci órák továbbra is luxus státuszszimbólumok maradnak.

Vincent Thielke, a Canalys piackutató cég elemzője kiemelte: a svájci órák átlagosan kétszer olyan drágák, mint az Apple Watch, így a bevétel tekintetében az iparág tavaly felülmúlta az amerikai céget.

Az okos óra elavul, a svájci óra időtlen

Ha önmagában az egységértékesítést nézzük, az nem ad teljes képet. Előfordulhat, hogy az Apple órákat gyakrabban kell cserélni, mint a svájci órákat a technológiájuk korszerűsítése és az akkumulátor élettartamának növelése miatt, ami növeli az Apple eladási számait – mondta Thielke. Hozzátette: a tech cég terméke újabb közönséget is vonzhat. Olyan vevőket, akik előtte soha nem vásároltak svájci órát.

Ramon Llamas, az IDC piackutató cég kutatási igazgatója szerint a svájci órák a luxus, a társadalmi helyzet és a gazdagság megtestesítői.

Elmondta: kétli, hogy a jelenlegi helyzet a svájci órák végét jelentené. Mindig lesz érdeklődés és kereslet irántuk, illetve számos fiatalabb felhasználó egy nap szeretne majd luxusórát birtokolni. A mai okosórák – még az Apple Watch is – néhány év után elavultnak tűnnek majd, míg a svájci órák időtlenek.

hirado.hu
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • A kormány a nemzeti össztermék, a GDP 18-20%-át csoportosítja át
    Tíz év megfeszített munkával egyenesbe jött a magyar gazdaság, de a koronavírus-járvány miatt most kezdhetjük elölről az építkezést, ami igazságtalan – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki arról is beszélt hogy egyszerre kell megküzdenünk a járvánnyal és a gazdasági következményekkel is.
  • Áltudósok a Helsinki Bizottságban
    Manapság jogtudósoknak kiáltották ki magukat a Soros-hálózathoz tartozó „jogvédő” szervezetek.
  • Az ötpontos program már a jövőt építi
    Olyan helyzetben van az ország, hogy a válságkezelést nem hitelből kell finanszíroznia, szemben például Romániával, ahol a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordultak segítségért – mondta a Magyar Nemzetnek Novoszáth Péter közgazdász, aki értékelte a kormány ötpontos akciótervét.
MTI Hírfelhasználó