Fidesz: köszönjük, Győr
2020. január 26. 23:31

Fölényesen győzött a Fidesz-KDNP jelöltje Győrben - áll a kormánypártnak vasárnap este, a győri önkormányzati választást követően kiadott közleményében.

Úgy fogalmaztak: "Köszönetet mondunk mindazoknak, akik részt vettek az időközi polgármester-választáson és szavazatukkal Dézsi Csaba Andrást és a fejlődést támogatták.

Gratulálunk Győr új polgármesterének, és jó munkát kívánunk neki."
 

MTI
Címkék:
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
MTI Hírfelhasználó