Szavazást indított a Hír TV a gyöngyöspatai ügyben
2020. január 17. 23:24

A gyöngyöspatai cigányok kártérítése ügyében telefonos szavazást indított a Hír TV péntek este 19:30-tól a Magyarország élőben című műsorában.

A szavazás szövege a következő:

„Ön kinek ad igazat? Orbán Viktornak, aki szerint igazságtalan munka nélkül milliókat kifizetni, vagy a Soros-szervezetnek, amely szerint százmilliós összeget kell kifizetni a gyöngyöspatai romáknak szegregáció miatt?

Ha Ön Orbán Viktorral ért egyet, akkor küldje sms-ben az O betűt, ha pedig a Soros-szervezetek véleményét osztja, akkor küldje az S betűt a +36 30 310 4444 -es telefonszámra!”

A szavazás most vasárnap 19:30-ig tart, az SMS alapdíjért küldhető el.

magyarnemzet.hu
Címkék:
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Fegyelmezetten kell védekezni
    Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezik a koronavírus-járvánnyal szemben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Új lírai beszéd
    Szeretteinket, pláne gyermekeinket egy kivételes világra kell tanítanunk, nagy gondossággal, nagy hitekkel, hogy bármi jó megtörténhet a világban, e nélkül nincs meg a mintája, háttérországa, evidenciája arra, hogy a valóságát úgy formálhatja, olyanná, amiben élni is érdemes - vallja Kürti László költő.
  • Soros-bábszínház Brüsszelben
    Vegyük sorra a legfontosabb jeleit ­annak, hogy az unió ma már nem szuverén.
MTI Hírfelhasználó