Több mint harminc javaslat elfogadásával zárhat a parlament
2019. december 8. 14:40

Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját. A képviselők kedden és szerdán összesen több mint harminc javaslat elfogadásáról dönthetnek, emellett megválaszthatják az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnökét és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa tagjait is.

A házelnök – parlamenti honlapon elérhető – napirendi javaslata alapján az ülés a szokásosnál korábban, hétfőn 10 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal. Szintén eltér a megszokottól, hogy az első napon kizárólag szavazásra váró előterjesztések módosító javaslatairól tárgyalnak.

Kedden ugyancsak napirend előtti felszólalásokkal indul az ülésnap, majd tizenkilenc indítványról tartanak szavazást. Ekkor várható döntés az Alaptörvény nyolcadik módosításáról, amellyel a közigazgatási bíróságok felállításának lehetőségét szüntethetik meg ellenzéki kezdeményezésre.

Emellett bevezethetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat, valamint módosíthatják az országgyűlési törvényt és a házszabályt, továbbá jogszabályokat változtathatnak a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítése érdekében is.

A képviselők megválaszthatják az NMHH Médiatanácsa négy új tagját, akik kilenc évig tölthetik be tisztségüket. Ezt követően titkos szavazással határoznak arról, hogy a – köztársasági elnök javaslata alapján – Senyei György Barna bíró kerüljön-e az OBH élére. A testület új elnökének megválasztásához a képviselők kétharmadának támogatása szükséges.

Az interpellációk a szavazásokat követő órában hangozhatnak el, majd a kérdések és azonnali kérdések következnek.

Szerdán további tizenkét előterjesztésről határoznak, köztük a társadalombiztosítási ellátás feltételeinek módosításáról, a tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók visszaszorításáról, védelmi és biztonsági célú beszerzésekről, a temesvári népfelkelésről szóló megemlékezésről, valamint 2020 Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánításáról.

Az Országgyűlés idei utolsó napirendi pontjában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt évi üzleti jelentéséről és beszámolójáról tárgyal.

MTI
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Újabb szakadás fenyegeti a Jobbikot
    Belharcokkal teli elnökválasztás előtt áll a Jobbik, úgy tűnik, többen ellenzik Jakab Péter pártvezetővé választását, mondván, az egyenes út a balliberális pártokkal való teljes összeboruláshoz.
  • Felbecsülhetetlen károkat szenvednek el a magyar vízek
    A vízpartokon állandó téma, hogy hiába terjed a c&r (catch and release, vagyis a halakat kifogás után a vízbe visszaengedő) nézet terjedése, valamint a halászat tilalma, mégis fogyatkozónak tűnik a természetes vizek állománya. Emiatt sokan kezdenek haltelepítésekbe, márpedig a szakértők szerint ez éppen fordított hatást válthat ki, és halbőség helyett hatalmas pusztítást okozhat – írja a Napi.hu.
  • Lehetetlen megvalósítani az Európai Egyesült Államok vízióját
    Az európai parlamenti választás kampányában az Európai Egyesült Államokban látta a jövőt a baloldal egy része. Fricz Tamás politológus azonban úgy gondolja ez lehetetlen, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok történelme teljesen eltér az úgynevezett öreg kontinensétől.
MTI Hírfelhasználó