Eb-pótselejtezők - Bulgáriában kezd a magyar futballválogatott
2019. november 22. 12:36

A magyar labdarúgó-válogatottnak először Bulgáriában kell győznie a jövő évi Európa-bajnokság pótselejtezőinek pénteki sorsolása alapján, majd siker esetén az izlandi-román párharc nyertesével csaphatna össze az Eb-részvételért.

A sorsoláson az is kiderült, hogy ha március 26-án Bulgáriában győz Marco Rossi együttese, akkor öt nappal később Budapesten fogadhatja következő ellenfelét a kijutásért.

A Nemzetek Ligája eredményei alapján a B és D divízióban kialakult a pótselejtezők négyes mezőnye, így ott csak azt kellett kisorsolnia a görögök Európa-bajnok csatárának, Angelosz Hariszteasznak, melyik elődöntő győztese legyen a finálé házigazdája. Az A divízióból viszont csupán Izland nem jutott ki a kontinensviadalra, így ott a C-ből kellett feltölteni a mezőnyt: a 2004-es Eb-döntő hőse pedig elsőként Izraelt húzta ki, ami azt jelentette, hogy az a csapat maradt a C divízióban és játszik Skócia vendégeként az elődöntőben, míg Magyarország mellett Bulgária és Románia átkerült az A-ba. A Nemzetek Ligája sorrendje alapján utóbbi játszik Izlandon, a magyarok pedig Bulgáriában.

A magyar válogatott négy éve pótselejtezőn harcolta ki a részvételt. Amennyiben ez most is sikerül, két csoportmérkőzését a múlt pénteken átadott Puskás Arénában játszhatja, a harmadikon pedig Németország vendége lesz Münchenben.

A pótselejtezők elődöntőinek párosítása:

    A divízió:
Izland-Románia
Bulgária-Magyarország

    B divízió:
Bosznia-Hercegovina - Észak-Írország
Szlovákia-Írország

    C divízió:
Skócia-Izrael
Norvégia-Szerbia

    D divízió:
Georgia-Fehéroroszország
Észak-Macedónia - Koszovó

Az elődöntőket március 26-án rendezik, a finálékat pedig 31-én.

MTI
Címkék:
  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
  • Hollandiában mindig a bemázolt arcú Fekete Péter kíséri a Mikulást
    A Karácsonyt megelőző időszaknak minden országban és minden családban megvannak a hagyományai. Vannak, akik a megváltó eljövetelére készülnek, mások vásárlási lázban égnek. Sok gyerek pedig az adventi kalendárium ablakait nyitogatva türelmetlenül számolja vissza a napokat a Jézuska vagy a Mikulás és az ajándékok érkezéséig.
  • Szuperexpresszel a fapadosok ellen
    Legyőzheti-e a nagy sebességű vasút a repülőgépet? A most 25 éves Eurostar példája azt mutatja, hogy ha odafigyelnek a részletekre, a vasút versenyképes alternatíva lehet, és egyre inkább azzá válik, ahogy nő a szén-dioxid-mentes közlekedés jelentősége.
  • A Momentum identitástipró ideológiája
    Azokat az értékeket, amelyeket elődeink csendes hangyamunkával megteremtettek, a momentumosok most zsetonként herdálják el az egyre mélyebbre züllő európai politikai kaszinóban.
MTI Hírfelhasználó