Hétfőn kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka - mentelmi ügy is
2019. október 20. 18:02

Az Országgyűlés hétfőn kéthetes üléssel kezdi meg őszi ülésszakát. A képviselők csütörtökön kezdik tárgyalni a 2018-as költségvetés zárszámadását.

A házelnök – a parlament honlapján elérhető – napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor kezdődik. A képviselők megemlékeznek öt közelmúltban elhunyt korábbi képviselőről: Máté Lászlóról (MSZP), Tóth Sándorról (KDNP), Rajk Lászlóról (SZDSZ), Riz Leventéről (Fidesz) és Szekó Józsefről (Fidesz).

A napirend előtti felszólalások után a DK-s Varju László mentelmi ügyéről tárgyalnak és döntenek. A legfőbb ügyész a választás rendje elleni bűntett miatt, folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványozta az ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Az ügyészség gyanúja szerint Varju László a 2018-as országgyűlési választás előtt anyagi juttatást ígért egy függetlenként induló jelöltnek azért, hogy visszalépjen a javára. Az interpellációkra ezúttal is két óra áll majd rendelkezésre, amit az azonnali kérdések és válaszok követnek hatvan percben.

Kedden kilenc javaslat általános vitáját bonyolíthatják le. Ekkor kerülhet terítékre a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter azon előterjesztése, amely a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításával összefüggő módosításokat tartalmaz.

A Ház az október 23-i nemzeti ünnepen szünetelteti ülését, majd csütörtökön a tavalyi költségvetés zárszámadását tárgyalja egyetlen napirendi pontként. Az ülés október 28-án, hétfőn ér véget, az ülések második hetében megszokott módon ekkor kérdések és azonnali kérdések hangozhatnak el.

hirado.hu
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Trianon 100 - Vérző Magyarország 8. rész
    A budapesti Nemzeti Színház Buda vagy Pest erejéből sohasem jöhetett volna létre. Déryné, aki koronatanú ebben a kérdésben, igazat mond, amikor azt állítja, hogy a magyar színjátszást Kolozsvár teremtette meg és Kassa nevelte föl, - a magyar színi kultúrának ez a két Nándorfehérvára - írja nagyszerű tanulmányában Hevesi Sándor dramaturg, rendező és színigazgató, a magyar színház egykori megújítója. Ez alkalommal a színháztörténetet idézzük, mert ez is összefügg Trianonnal.
  • A magyar kormány válságkezelésből is jelesre vizsgázott
    Jó hír számunkra, hogy a magyar nemzeti Kormány elsők között volt, akik időben meghozták a megfelelő döntéseket, elkerülve a máshol tapasztalható tragikus forgatókönyveket, így reményeink szerint a válságból való kilábalás gyors lehet.
  • Fiatal tunéziai bűnözők indultak meg Európába
    Újra a tunéziai bűnszervezetek irányítják a migrációt, ezért fiatal, büntetett előéletű migránsok érkeznek az összeroppanás szélén lévő Olaszországba.
MTI Hírfelhasználó