Hatvan merényletkísérletet hiúsítottak meg 2013 óta Franciaországban
2019. október 18. 12:26

A francia hatóságok hatvan merényletkísérletet hiúsítottak meg 2013 óta, legutóbb október elején egy gépeltérítési kísérletet - mondta Christophe Castaner francia belügyminiszter egy csütörtök esti televíziós műsorban.

Képtalálatok a következőre: Christophe Castaner

Christophe Castaner - france24.com

A párizsi prefektúrán október 3-án négy áldozatot követelő iszlamista támadás óta nem kellett merényletet meghiúsítani - fogalmazott a France2 közszolgálati televízióban a tárcavezető. Hozzátette, hogy néhány nappal a rendőrségi késelés előtt viszont igen.
   
"Egy olyan egyénről van szó, akit a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletek ihlettek" - mondta Christophe Castaner.
   
Arra a kérdésre, hogy a gyanúsított repülőt akart-e eltéríteni, a miniszter elmondta: "ez volt a terve, ehhez szervezkedett". Castaner szerint a férfit előállították, de több részletet nem árult el.
   
A francia hírügynökségnek igazságügyi források megerősítették, hogy szeptember 26-án eljárás indult egy férfi ellen - akit le is tartóztattak - terrorcselekmény elkövetésére létrejött bűnszövetkezet létrehozásának gyanújával.
 

MTI
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Trianon 100 - Vérző Magyarország 6. rész
    Ezúttal a művészet felé fordulunk. A kiváló művészettörténész, festő és kritikus Lyka Károly Magyar művészet – magyar határok című tanulmányát idézzük, melyben a tudós pontosságával elemzi a magyar és az európai kultúra összetartozását: „Hogy e kétféle művészet határa egyúttal Magyarországnak is természet építette keleti és déli határa, azt helyes lesz a művészettörténeti földrajz beszédes tényeként leszögezni. Aki e határokat rideg kézzel el akarná mozdítani, aligha lehet tisztában azzal, mit jelent egy ezer éven át fejlődött kultúra.”
  • Újrafoglalás
    Az új magyar nemzetpolitika megalkotóinak és megvalósítóinak van mire büszkének lenniük.
  • Bővül a gyermekfelügyeletet ellátó intézmények köre
    Június másodikától oktatási céllal is használhatók lesznek az iskolaépületek, a vidéki bölcsődék és óvodák hétfőtől, a fővárosiak pedig szintén június másodikától térnek vissza a "normális működési rendhez" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó