Véget ért az idei Balaton Camino
2019. október 15. 22:23

Fotó: Facebook

Tíz nap és 195 kilométer séta után véget ért a harmadik Balaton Camino, mely során a résztvevők egy hosszú vándorlással ismerhették meg a magyar tenger őszi világát.

A Balaton Camino október 5-én Balatonfűzfőről indult, majd tíz nappal később ugyanott ért véget. A szervezők (Budavári Dóra, Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna) 2017 februárjában tették meg először a távot, majd a tavaszi, második túra után ezúttal ősszel gyalogolták körbe a Balatont.

Sokkal többen vettek részt, mint eddig

„Az első alkalommal hárman, utána 30-40-en, most pedig naponta 150-200-an voltunk, ami hatalmas változás” – mondta Budavári Dóra, a Balaton Camino egyik ötletgazdája a hirado.hu-nak.

Kiemelte: már a második alkalom végén látták az érdeklődésből, hogy a harmadik eseményen jóval többen lesznek. Amikor meghirdették az idei Balaton Caminót, akkor egy kérdőívet is feltettek az oldalra, amivel felmérték az igényeket és begyűjtötték az alap információkat, amik alapján már napi több száz résztvevőre számítottak.

Elmondása szerint körülbelül 50 vándorló sétálta végig mind a tíz napot.

Vándorlás, megkötések nélkül

„Nem szerveztünk idén szállást, vagy kötelező programokat. A részvétel teljesen fakultatív volt. A reggeli találkozás helyszínét biztosítottunk, ami azért fontos, hogy a résztvevők megismerkedhessenek, elindulhassanak együtt, és így a camino egy közösségi esemény legyen” – fogalmazott Budavári Dóra az idei túráról.

A szervezők minden napra kijelöltek, kulturális, gasztronómiai, turisztikai kitérőket, melyeket kedvük szerint látogathattak a vándorlók. Ezen kívül szerveztek gasztronómiai partnereket, akik Balaton Camino menüvel készültek a vándorlók számára.

„A Balaton Camino menük legfontosabb küldetése az volt, hogy tápláló és minőségi ételt biztosítsanak a vándorlóknak, és olyanok is belekóstolhassanak a Balaton gasztronómiájába, akiknek valamilyen okból erre egyébként nincs lehetősége” – fejtette ki Budavári Dóra.

Hozzátette: többek között a Nagyon Balaton programsorozat támogatása biztosította a lehetőséget ennek az eseménynek a megszervezésére. Ők adták például karszalagot, amivel a résztvevőket megszámolhatták, illetve felismerhetőséget és így kedvezményeket biztosíthattak a vándorlóknak.

Látássérült és babakocsis vándorló is teljesítette a teljes távot

A Balaton Camino másik ötletgazdája, Rákász-Losonczy Judit először érkezett kisbabával a nagy vándorlásra. Egy túrababakocsival és a férjével lesétálták a teljes, 195 kilométeres távot, így lánya, Rákász Julcsi lett a tíz napos camino legfiatalabb tagja.

Budavári Dóra azt is elmondta, hogy egy látássérült hölgy is nekivágott az embert próbáló feladatnak. Sokat elárul a Balaton Camino támogató közösségről, hogy a Facebook csoportban leadott jelentkezésének köszönhetően a hölgy minden napra talált kísérőt, aki a vakvezető kutyája mellett segítette.

A folytatásról egyelőre még nem egyeztettek

A szervezők már korábban leszögezték, hogy nem a nyári csúcs alatt szeretnék bemutatni a Balaton kevésbé ismert oldalát. A téli és a tavaszi camino után most ősszel is körbesétálták a magyar tengert, azt azonban még nem tudni, hogy melyik évszakra esik legközelebb a választás.

„Szeretnénk újra megszervezni, a tapasztalatokból építkezve átgondolni, de mivel még csak tegnap értünk be, így erről egyelőre nehéz bármit is mondani. Összeülünk majd, feldolgozzuk a tanulságokat, és kitaláljuk, hogy mik a következő lépések. Az biztos, hogy nyáron nem szeretnénk végiggyalogolni” – emelte ki Budavári Dóra.

hirado.hu
Címkék:
  • A bővítési portfólió elnyerése nagy diplomáciai siker
    A jövő év legfontosabb feladata a magyar gazdaság eredményeinek megvédése; ehhez gazdaságvédelmi akcióterv kell, amely a következő év első negyedévére készülhet el, és ami adócsökkentésen alapulhat majd - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.
  • Egészpályás letámadás
    A prágai megmozdulás arra is rá kell ébresszen bennünket, a konzervatív és a liberális eszméket vallók által lenézett demokratákat, hogy bizony az ellenség komoly lépést tett a stratégiai győzelem felé.
  • Az otthonhoz jutást is segíti az újabb gazdaságvédelmi lépés
    A Gazdaságvédelmi akcióterv újabb pontja vált érvényessé, január elsejétől áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek ötmillió forintos összeghatárig - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Közlönyben megjelent jogszabályról pénteken az MTI-nek.
MTI Hírfelhasználó