Befogadás napja '89 - kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2019. augusztus 22. 23:17

1989 nyarán a keletnémet emberek szabadságért folytatott harcát vállalta fel egy maroknyi közösség Magyarországon. Ennek a történelmi mozzanatnak állít emléket a tárlat.

A Befogadás napja ’89 című kiállítás a múzeum rotundájában egy 1989-ben is használt sátor körül fényképek, tárgyi emlékek, dokumentumok, filmek segítségével mutatja be a történteket.

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke felidézte: 1989 nyarán a keletnémet emberek szabadságért folytatott harcát vállalta fel egy maroknyi közösség Magyarországon. Ennek a történelmi mozzanatnak állít emléket a tárlat. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1989. augusztus 14-én, az azóta Befogadás napjaként emlegetett napon nyitotta meg első táborát Zugligeten a keletnémet menekültek számára.

Klaus D. Streicher, Németország budapesti nagykövetségének ügyvivője elmondta: a zugligeti templom kertjében megnyitott táborban három hónapon át összesen 48 ezer 600 emberről gondoskodtak a segítő szervezetek. Megemlékezett arról, hogy 1989 augusztusában rengeteg keletnémet állampolgár érkezett Magyarországra azzal a szándékkal, hogy Ausztrián keresztül minél előbb tovább utazhasson Nyugat-Németországba. Sokan a követségen kerestek menedéket, akkor kérték a szeretetszolgálat segítségét. „

A kiállítás egyben arra is emlékeztet bennünket, hogy milyen volt, amikor szabadság nélkül éltek az emberek és hogyan kell tenni az önkény ellen” – tette hozzá.

Varga Benedek, a múzeum főigazgatója kiemelte: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megmozdulása, amellyel segítették a Páneurópai Piknikre és onnan Ausztriába igyekvőket és a később érkező keletnémet menekülteket, már önmagában is történelemformáló aktus volt. A három évtizeddel ezelőtti események nemcsak a rendszerváltoztatás és a magyarországi humanitárius szervezetek történetében, hanem egész Európa szempontjából is meghatározóak voltak.

Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke hozzátette: annak idején sokszor megkérdezték tőle, mekkora volt a kockázat segítségnyújtásuk miatt. „Nem volt szó kockázatról, (…) emberi életekről volt szó és azokat a mi igenjeink mentették meg. Ugyanis az igen szeretet”- mondta. Felidézte, hogy, amíg a tábort nem nyitották meg, az utcákon tartózkodó menekültek családoknál moshattak, főzhettek, tisztálkodhattak. Augusztus 14-én, a tábor első estéjén egy napi szervezéssel 960 embert tudtak lefektetni a sátrakban, a segítségnyújtásban meghatározó szerepe volt a müncheni máltaiaknak és Csilla von Boeselagernek.

A kiállításon felvillannak azok a balatoni nyarak, amikor az NDK és NSZK állampolgárai Magyarországon találkoztak egymással, a keletnémet állambiztonság (Stasi) működése, a határok őrzése, a határsértők büntetése, a zugligeti menekülttábor mindennapjai, az önkéntesek munkája, a közben zajló szigorúan titkos diplomáciai tárgyalások, a Páneurópai Piknik és végül azok a döntések, amelyek lehetővé tették az osztrák határ megnyitását és az NDK állampolgárok nyugatra jutását.

A tárlat szeptember 29-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban.

MTI
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Nyugaton másképp látják a kommunizmust, mint mi
    – Ahhoz, hogy megértsük, miért értenek mást bizonyos jelenkori politikai fogalmak alatt Nyugat- és Közép-Európában, meg kell ismernünk egymás történelmét – állítja ifj. Bertényi Iván, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója.
  • Újabb autópálya éri el az országhatárt
    Hamarosan kiválasztják a kivitelezőt az M6-os autópálya hiány­zó, mintegy húsz kilométeres szakaszára, amelynek révén nem csak újabb határátkelőt ér el a hazai gyorsforgalmi hálózat, de közvetlen kapcsolatot kap a villányi borvidék.
  • A propaganda logikája
    Hosszú cikket közölt a 24.hu nevezetű portál „A magyarok látják messze a legaggasztóbbnak az egészségügy helyzetét” címmel.
MTI Hírfelhasználó