A horvát Marija Pejcinovic Buric lett az Európa Tanács új főtitkára
2019. június 26. 23:19

Marija Pejcinovic Buric horvát külügyminisztert választotta meg az Európa Tanács új főtitkárának a strasbourgi székhelyű páneurópai intézmény parlamenti közgyűlése szerdán.

A testület tájékoztatása szerint az Európai Néppárt jelöltje 159, riválisa, Didier Reynders belga liberális külügyminiszter 105 voksot kapott.

Az 1963-as születésű Marija Pejcinovic Buric, aki a szervezet történetének 14. főtitkára lesz, a norvég Thorbjorn Jaglandot váltja majd októberben a poszton. Ő lesz a tisztséget betöltő második nő.

„Mandátumom alatt különleges figyelmet fogok fordítani a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos ügyekre, különös tekintettel a nőkre és a gyerekekre” – mondta a szavazás után, hozzátéve, hogy Európa biztonságának és prosperitásának megőrzésén és erősítésén fog dolgozni.

A kinevezés öt évre szól.

Az Európa Tanácsot arra hozták létre 1949-ben, hogy emelje a kontinens országaiban a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának színvonalát.

Magyarország volt az első, amely az úgynevezett „keleti blokkból” – még 1990-ben – tagjává vált a szervezetnek. Jelenleg 47 tagországa van, beleértve Oroszországot és a kaukázusi országokat is.

Létrehozása óta az ET nagyjából kétszáz olyan nemzetközi szerződést, illetve egyezményt dolgozott ki, amely jogilag kötelező érvényű. Ezek közül legfontosabb az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai okmány, amelyet 1950-ben írtak alá. Ehhez az EP-be belépő minden új tagállamnak csatlakoznia kell.

Az Európa Tanács égisze alatt működik az Emberi Jogok Európai Bírósága. Ehhez a strasbourgi bírói fórumhoz akkor lehet fordulni, ha a panaszos már minden jogorvoslati lehetőséget kimerített a hazájában.

MTI
Címkék:
  • Vádemelés Salvini ellen egy NGO-hajó feltartóztatása miatt
    Személyi szabadság korlátozása és hivatali kötelezettség elmulasztása címén a szicíliai Agrigento ügyészsége vádemelést kezdeményezett Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter, a Liga vezetője ellen az Open Arms civilhajó feltartóztatásáért, amely augusztusban 164 személlyel a fedélzetén 19 napig nem köthetett ki Olaszországban - jelentette az olasz sajtó kedden.
  • "Orbán hatékonyan száll szembe a képmutató uniós elittel"
    Keményen kritizálta a felálló új Európai Bizottságot, a magyar jelöltet azonban támogatta Jaak Madison, aki az idén tavasszal felállt, hárompárti tallinni kormánykoalícióhoz tartozó Észt Konzervatív Néppárt (EKRE) európai parlamenti képviselője.
  • Moody's: robusztus növekedés várható a magyar gazdaságban
    A magyar gazdaság növekedése a valamelyes lassulás ellenére a következő két évben is várhatóan robusztus ütemű marad - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett éves adósprofil-jelentésében.
MTI Hírfelhasználó