A GreenGo autóival is elérhető már a repülőtér
2019. június 20. 09:32
A Budapesten működő, kizárólag elektromos autókból álló flottával rendelkező GreenGo autómegosztó járműveivel is elérhető már a Liszt Ferenc Repülőtér - közölte a társaság az MTI-vel.      
 
Az autómegosztó startup 2016-ban indult el, kezdetben 45 járműből állt a cég flottája, számuk mára eléri a 300-at, a társaság szolgáltatási területe pedig 76,2 négyzetkilométer.    
 
A cég a terjeszkedés érdekében együttműködési megállapodást kötött az Airport Hotel Budapesttel, így a GreenGo jelzésű autókkal érkezők már használhatják a repülőtér termináljaitól 5 percre található szálloda VIP parkolóját, innen pedig ingyenes transzferrel juthatnak át az érintettek a repülőtérre.
   
A közlemény szerint a megállapodás részeként a társaság 6 új saját töltőpontot alakított ki a repülőtéri hotel parkolójában, a töltőpontokat egyelőre csak az autómegosztó flottájának járművei használhatják. A beruházás értéke 6-10 millió forint között mozog.      
 
A GreenGo szolgáltatását a felhasználók percalapú díjazás mellett egy mobil alkalmazás segítségével tudják igénybe venni, eddig már közel 40 ezren regisztráltak.   
 
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a GreenGo Car Europe Kft. nettó árbevétele a 2018-as lezárt üzleti évben 266,4 millió forint volt, ami 155,6 millió forinttal meghaladta a 2017-es adatot. A társaság tavaly adózás után 327,4 millió forint veszteséggel zárt, míg 2017-ben 158,5 millió forint volt a vesztesége.
MTI
Címkék:
MTI Hírfelhasználó