Az osztrák kormány továbbra is elutasítja az ENSZ csomagját
2018. november 21. 18:18

Sebastian Kurz osztrák kancellár és Heinz-Christian Strache alkancellár szerdán a Nemzeti Tanácsban, az osztrák törvényhozás alsóházában kiállt a koalíciós az ENSZ globális migrációs csomagját elutasító, korábbi kormánydöntés mellett.

Kurz – aki a kormánykoalíció nagyobbik pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője – a parlamenti ellenzék bírálatát „nem teljesen tisztességesnek” nevezte. Szavai szerint nem intenek búcsút a multilateralizmusnak azzal, ha egy szuverén állam egy multilaterális döntésnél a támogatás, az elutasítás, vagy tartózkodás mellett dönt. A bírálóit az osztrák kancellár azzal vádolta, hogy riadalmat keltenek. Elismerte, a migrációs csomag nem kötelező erejű, de úgy vélekedett: jogos arra az álláspontra helyezkedni, hogy csak olyan kötelezettséget vállaljon az ember, amit komolyan is gondol.

A kancellár kifejtette, hogy a kormány azért tartja aggályosnak a paktumot, mert az nézete szerint elmossa a védelmet kereső menekültek és gazdasági bevándorlók közti különbséget. Emellett – mint fogalmazott – már többször is tapasztalta a migrációs kérdésnél, hogy a kezdetben kisebbségben van véleményével, míg a végén azonban igazat adnak neki – tette hozzá Kurz.

„Mi az osztrák lakosság szuverenitásjogait képviseljük” – hangsúlyozta Strache, a kisebbik koalíciós párt, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke. Ezzel az „öntudatos döntéssel” a választók megbízatását teljesítik„ – húzta alá az alkancellár. A döntő kérdés számára, hogy a migráció nem emberi jog, s nem is válhat azzá. Az ellenzékhez intézve szavait azt mondta: ”Hagyják abba álláspontjaikkal a másként gondolkodók ilyen módon való pellengérre állítását„.

Az osztrák kormány parlamenti ellenzéke, a Most listája (Liste Jetzt, korábbi nevén Pilz listája, Liste Pilz), az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a liberális NEOS (Új Ausztria és Liberális Fórum) is heves bírálatokkal illette a döntést.

A NEOS azt vetette Sebastian Kurz szemére, hogy lerombolja Ausztria hírnevét a nemzetközi diplomáciában. Kurz ”mindezt olyan módon teszi, amely véleményem szerint elsőbbséget enged országunkban a populizmusnak„ – jelentette ki Beate Meinl-Reisinger, a NEOS elnöke. Hozzáfűzte: a kormány döntésének indoklása kusza és meggondolatlan.

Andreas Schieder, az SPÖ külpolitikai szóvivője szerint Ausztria teljességgel szembefordul eddigi közvetítő szerepével és külpolitikájával. Kijelentette: Kurz meghajolt koalíciós partnere, a tőle jobbra álló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kívánságai előtt. ”Jót tesz ez a koalíciós békének, de Ausztria tekintélyének a lehető legrosszabb„ – fűzte hozzá.

Az osztrák kormány október végén jelentette be, hogy kilép az ENSZ globális migrációs csomagja elfogadásának folyamatából.
Az ENSZ 193 országa 2016 őszén egyezett meg a nem kötelező érvényű migrációs csomag elfogadásáról, melynek célja a bevándorlás biztonságossá és legálissá tétele. A dokumentumot decemberben írják alá Marokkóban.

MTI
Címkék:
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • Megbukott a PC-szóhasználat
    Új körülmény van ugyanis: rengeteg a kamera, és sok jó minőségű videó egyértelművé teszi a bűntényt és a bűnöző személyét, még a jogerős bírósági ítélet előtt.
  • Soha nem volt még ilyen nagy a tét
    Az európai parlamenti választásnak korábban soha nem volt még ilyen nagy tétje - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
  • A baloldal 20 éves stratégiája dőlt romba a héten
    A kölcsönös tisztelet és az együttműködési szándék jellemezte az amerikai elnök és a magyar kormányfő megbeszélését. Orbán Viktor erős szövetségest szerzett Donald Trump személyében a politológusok szerint. A két politikus találkozóját jelentős sajtóvisszhang előzte meg.
  • Salvini: Május 26-án bevesszük Európát!
    A népek és nemzetek Európáját hirdette meg az EU-t eddig uraló elittel szemben Matteo Salvini az olasz kormánypárt, a Liga vezetője szombaton Milánóban, az európai szuverenista erők közös EP-választási kampányzáróján.
MTI Hírfelhasználó