Fidesz: a baloldal mindig a külföldi üzleti érdekeket védi
2018. október 16. 16:41

A Fidesz szerint a baloldal mindig a külföldi üzleti érdekeket védi. Így reagált a nagyobbik kormánypárt a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséhez kapcsolódó ellenzéki nyilatkozatokra.

A Fidesz közleményében azt írta: "Gyurcsány és a szocialisták mindig akkor szólalnak meg, amikor egy külföldi bankot vagy multinacionális céget érdeksérelem ér". Most is, amikor a német Fundamenta érdekei sérülnek, a külföldiek extraprofitja csökken, "Gyurcsányék és az MSZP azonnal színre lépnek" - tették hozzá.

A Fidesz szerint a lakástakarék az utóbbi években "csak nevében szólt lakásról".  Miközben a lakástámogatások háromnegyedét erre a célra fordította a kormány, lakás ebből alig épült - áll a közleményben. A cégek ennek ellenére 60 milliárd forint extraprofitot tettek zsebre, tehát még az állami támogatás egy részét is profitként zsebelhették be.

Céljuk - mint írták - az, hogy a lakáskasszák extraprofitja helyett minden támogatást a családok otthonteremtésére és a családi otthonteremtési kedvezményre (csok) fordítsanak. A csok-ból öt év alatt több lakás épült, mint a lakástakarékokból tíz év alatt - hangsúlyozták, hozzátéve: a Nemzeti Otthonteremtő Közösségek eleve lakásépítésre jöttek létre, amíg lakásokat építenek, támogatásuk indokolt.

Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban határozott a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről. A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta: a Fidesz már megint letisztítja magának a piacot, ezúttal a lakás-takarékpénztárak területén.

A DK-s Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: a lakás-takarékpénztárak "kivégzése" bűncselekmény azokkal szemben, akik úgy gondolják, hogy lehet tisztességesen gyarapodni, érdemes félretenni egy kis pénzt.

MTI
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó