Főtáv: Budapesten is elindult a távfűtés
2018. október 15. 21:04

Az országos fűtési idény kezdetével hétfőn Budapesten is elindult a távfűtés - közölte a Főtáv Zrt. hétfőn az MTI-vel.

A szolgáltató a szükséges munkálatokat a nyáron elvégezte, így 17 budapesti kerületben csaknem 240 ezer lakás, több mint 4800 közületi ügyfél és több száz garázs fűtését biztosítja. A társasházak felében már egy hónapja fűtenek, hiszen a távfűtésről szóló kormányrendelet szerint szeptember 15. után és a fűtési idény végét, április 15-ét követően egy alkalommal, egy hónapig ingyenesen kérhető a szolgáltatás - írták. Az ügyfelektől azt kérik, hogy ellenőrizzék a fűtőberendezéseket, hiszen azokon keresztül lehet biztosítani a távhőrendszer üzemeléséhez a feltöltést.     

A Főtáv szerint Budapest levegőjét érzékelhetően javítaná, ha minden lakás és középület kapcsolódna a távhőrendszerhez. Számításaik alapján az egyedi gáz- és fafűtés kiváltásával akár meg is szűnhetnének a téli szmogriadók, hiszen 10 ezer lakásonként 13 tonna por kibocsátása maradna el, 45 ezer lakás átállása 67 ezer tonnával mérsékelné a szén-dioxid-kibocsátást.

Hozzátették, hogy a távhőrendszer egységesítésével 150-170 kilotonnával kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe, és megmarad 25 millió, vagyis 12 ezer hektárnyi erdőnek megfelelő fa. A szigetszerű hőkörzetek összekötése kéménymentessé teheti a belvárost, az egységes hőgyűrű pedig 2030-ig a külső kerületek távhőellátását is megoldja - olvasható a közleményben.

MTI
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Megpróbálnak elaltatni bennünket
    Az ENSZ és az EU tisztviselői megpróbálnak elaltatni bennünket, de a migrációs nyomás nem csökkent, hanem éppen ellenkezőleg, nőtt az elmúlt időszakban, ezért továbbra is kőkemény fellépésre van szükség a nyugat-balkáni migrációs útvonal zárva tartása érdekében - nyomatékosította az MTI-nek telefonon Szófiából adott nyilatkozatában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
  • Stabil a kormánypártok támogatottsága
    A Fidesz-KDNP előnye továbbra is stabil az ellenzéki pártok előtt, az elmúlt időszak tüntetései nem eredményeztek lényegi átrendeződést az erőviszonyokban – derül ki a Századvég friss pártpreferencia-vizsgálatából.
  • Róma és Varsó között húzódik Európa új tengelye
    Manapság már szinte nincs olyan állam Európában, ahol ne lenne téma az illegális bevándorlás. A közelgő EP-választások miatt egyre több politikus keresi szövetségeseit, Róma és Varsó között egyre szorosabb a viszony.
MTI Hírfelhasználó