25 éves Nemzeti Kulturális Alap - ünneplő fesztivál
2018. szeptember 23. 23:57

Nagyszabású gálaesttel kezdődött meg vasárnap este a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) megalakulásának 25. évfordulója alkalmából elindított országos rendezvénysorozat a Müpában.

Lőrinczy György, a kulturális alap leköszönő alelnöke az intézmény alakulásának pillanatát felidézve az MTI-nek elmondta, az NKA hungarikum, egy speciális magyar találmány. "Az alap a rendszerváltozás utáni első demokratikus kormány, Antall József miniszterelnöksége idején, Fekete György ötlete alapján jött létre. Az ötöslottó szerencsejáték bevételeinek bizonyos százalékát osztja szét egy kollégiumi rendszerben" - tette hozzá az alelnök.

Az intézmény működéséről szólva elmondta, az NKA-nak tizenhat állandó kollégiuma van jelenleg és négy úgynevezett programkollégiuma. A kollégiumokban a szakmai szervezetek, az NKA-t elnökölő miniszter és a Magyar Művészeti Akadémia delegáltjai vannak hat-hat fővel, ők döntik el a pályázati célokat és bírálják el a pályázatokat.

Fekete György, az NKA szellemi megalakítójának korábbi gondolatát idézve Lőrinczy György kiemelte, hogy bár a kulturális-művészeti területen gyakran volt, hogy kormányok, vagy kultúrpolitikák, vagy művészek között vita volt, de a Nemzeti Kulturális Alap egy olyan 25 éves történettel bír, amely mögött alapvetően mindig szakmai konszenzus volt.

Az egész rendszer, ahogy föl van építve, az egy fontos és működőképes kultúrafinanszírozó szervezet" - fogalmazott az alelnök.

Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere videoüzenetben köszöntötte a gálaest résztvevőit, majd a 25 éves intézmény kulturális tevékenységét méltatta.

A fesztiválnyitó gálaesten az NKA első évében, 1994-ben támogatott előadó-művészeti területek egy-egy képviselője lépett fel a jelenlegi pályázói kört képviselő ifjú tehetségekkel közösen.

A fellépők között volt Molnár Piroska, Marjai Lili Anna, Brasch Bence, Novák János, Bíró Eszter a Lóci játszik zenekarral, Novák Péter a Felszállott a páva! fiatal tehetségeivel, a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar a Purcell kórussal, a Győri Balett, valamint a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Sarjú Banda.

A gálaesttel megkezdődött és egészen október 17-ig tartó 25 év, 25 nap, 25 esemény elnevezésű fesztiválon az NKA szerteágazó tevékenységével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A rendezvénysorozaton a kulturális alap valamennyi kollégiuma önálló programmal ünnepel. Az eseményeknek Budapest mellett az ország több kisebb és nagyvárosa, valamint határon túli települések adnak otthont.

A Családok évéhez is kapcsolódó programsorozat célja, hogy minél szélesebb körben bemutassa az NKA tevékenységét és eredményeit, valamint a kulturális élet azon területeit, ahol az alap működésének köszönhetően maradandó értékek és alkotások születhettek és születnek ma is.

A jubileumi programsorozat keretében a Jászai Mari térnél horgonyoz le a 25 éves képzőművészek kiállításának otthont adó NKA fesztiválhajó. A Liszt Ferenc Kamarazenekar a Pesti Vigadóban ad koncertet, a Puskin mozi a huszonöt filmet felvonultató 5x5 fesztiválnak ad otthont.

Háromórás show keretében az elmúlt huszonöt év slágereit idézi fel a Papp László Budapest Sportarénában huszonöt fellépő, többek között Nagy Feró, Péterfy Bori és a The Biebers.

A Millenárison egész napos Táncparkot tartanak, Kecskeméten pedig ötnapos bábfesztivállal várják a közönséget. A Petőfi Irodalmi Múzeum 25 a négyzeten címmel meghirdetett zenés irodalmi estnek ad otthont.

Kaposváron az elmúlt huszonöt év fotóművészeti értékeiből nyílik kiállítás, az Aggteleki Nemzeti Parkban minifesztivált tartanak barlangtúrával és interaktív minielőadásokkal.
A fesztivált "közös születésnap", azaz a 25. évüket ebben az évadban betöltő művészek gálaestje zárja a Várkert Bazárban.

Az elmúlt negyedszázad során az NKA több mint 2200 pályázatot hirdetett meg, amelyekre csaknem 40 ezer pályázótól több mint 240 ezer pályázat érkezett. Az intézmény 155 ezer programot támogatott és mintegy 172 milliárd forint támogatást ítélt meg, amelyek közül 13 ezer határon túli pályázónak csaknem hat milliárd forint forrást biztosított.

MTI
Címkék:
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Szögi Lajos-emléknap
    Nem szép a történet, és nem lehet neki semmilyen fölemelő jelleget adni, nem mutatható fel körülötte jövőbemutató érték.
MTI Hírfelhasználó