Habarovszk - Fölényesen győzött Zsirinovszkij jelöltje
2018. szeptember 23. 23:28

Fölényesen győzött az orosz parlamenti ellenzék második legerősebb politikai szervezete, a nacionalista-jobboldali Oroszország Liberális Demokrata Pártja jelöltje a távol-keleti Habarovszki terület kormányzóválasztásának vasárnap megtartott második fordulójában.

A Vlagyimir Zsirinovszkij vezette liberális demokraták politikusa, Szergej Furgal a szavazatok 99 százalékának összesítése után 69,62:27,91 százalék arányban vezetett a hivatalban lévő kormányzó, az ország domináns politikai pártját, az Egységes Oroszországot képviselő Vjacseszlav Sport ellen.

Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság elnöke kijelentette, hogy a választás eredménye egyértelműnek tűnik és a politikai erőpróba során nem történt olyan szabálytalanság, amely szükségessé tenné a forduló eredményének érvénytelenítését.

Szeptember 9-én Oroszországban 22 regionális vezetőválasztást tartottak, amelyek közül 18-at az Egységes Oroszország nyert meg. Négy régióban - a Habarovszki és a Tengermelléki területen, Vlagyimir megyében és a Hakasz Köztársaságban - kellett második választási fordulót rendezni, mert egyik aspiráns sem szerzett 50 százalékot. A hivatalban lévő kormánypárti vezetőkkel szemben két kommunista és két liberális demokrata párti jelölt maradt talpon.

Vasárnap két régióban tartották meg a második fordulót. Vlagyimir megyében az Egységes Oroszország kormányzója, Szvetlana Orlova és Vlagyimir Szipjagin, a regionális törvényhozás liberális demokrata képviselője mérkőzött meg. A szavazatszámlálás még tart, a voksok 6 százalékának összesítése nyomán az ellenzéki jelölt csekély előnnyel vezetett.

A Tengermelléki területen múlt vasárnap volt a második forduló, de ott súlyos csalások miatt az év végéig új választást fognak kiírni. Ott az Egységes Oroszország által támogatott Andrej Taraszenko hivatalban lévő kormányzó, és a kommunista színekben indult Andrej Iscsenko küzdött meg egymással. Iscsenko a szavazatok 95 százalékának összeszámlálásáig csaknem öt százalékponttal vezetett Taraszenko előtt, ám végül váratlanul megfordult az állás.

Hakaszföldön a második fordulót vasárnapról október 7-re tették át, mert az Egységes Oroszországot képviselő Viktor Zimnyin hivatalban lévő kormányzó váratlanul visszalépett. Posztjának sorsa az első fordulón túljutott Valenytin Konovalov kommunista politikus és Andrej Filjagin, a szociáldemokrata színezetű Igazságos Oroszország jelöltje közötti megmérettetésen dől majd el.

Az orosz parlament alsóházában az Egységes Oroszország, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja, Oroszország Liberális Demokrata Pártja és az Igazságos Oroszország képviselteti magát.

MTI
Címkék:
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
MTI Hírfelhasználó