Macron az elődjénél hamarabb elvesztette népszerűségét
2018. szeptember 23. 09:49

Emmanuel Macron francia elnök hamarabb elérte azt a népszerűtlenségi szintet, mint elődje, Francois Hollande - mondta Gazdag Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

A szakértő rámutatott arra, hogy a francia elnökök, politikusok népszerűségének csökkenése nem újkeletű, de ez a folyamat, most úgy tűnik, felgyorsult. A francia politikusok a vezető pozíciókban hamarabb amortizálódnak - jegyezte meg.

Gazdag Ferenc szerint Emmanuel Macron számára a megoldandó problémák túl nagy feladatnak bizonyultak. Ráadásul Macron nehezen tűri az ellenállást, a különböző véleményeket, s a vegyes összetételű kormány belső ellentmondásai is felszínre kerültek.

Kitért arra is, hogy Emmanuel Macron belpolitikai modelljét szeretné európai szinten is megvalósítani. Ennek lényege, hogy a hagyományos jobb-baloldali formátumot szét kell verni, és egy transznacionális politikai formációt kell létrehozni.

MTI - M1
Címkék:
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
MTI Hírfelhasználó