Sargentini - Feloszlatta magát a zuglói Jobbik
2018. szeptember 22. 13:52
Feloszlatta magát a Jobbik zuglói szervezete – a háttérben az egyesek számára vállalhatatlan balra tolódás állhat, de a Sargentini-jelentés is bekavart.

A Czeglédi János kerületi képviselő által írt közleményre hivatkozva szombaton a Magyar Idők arról cikkez, hogy a párt XIV. kerületi szervezetének a Jobbikban tapasztalható markáns változások teljesen vállalhatatlanná váltak. „Folytatódik a párt balra tolódása, a »skandináv modell« kongresszusi célul kitűzése pedig olyan liberális szabadságjogok szorgalmazását jelenti, amely számunkra vállalhatatlan”– fogalmazott Czeglédi. Kitért arra is, „a Jobbik sem mondott nemet a magyarellenes Sargentini-jelentésre, betelt a pohár, kilépünk az elvtelenné és jövőtlenné vált Jobbikból”. A lap megjegyzi, a zuglói képviselő bejelentésével 112-re nőtt a Jobbik elveszített önkormányzati mandátumainak száma, s ezzel együtt kilenc polgármester lépett ki a pártból.

No komment

A Jobbik alelnöke ezt nem kommentálta. Bana Tibor azt hangsúlyozta: a feloszlás inkább valamiféle újraszerveződésnek a lehetősége. „Nem ismerem, az ügy részelteit, nem hallottam még erről, több szervezetnek a feloszlatása megtörtént viszont a közelmúltban, ezt tudom alelnökként és a legtöbb esetben újraalakultak ezek a szervezetek. Tehát az esetek túlnyomó többségében nem arról van szó, hogy megszűnnek és helyettük semmilyen tevékenység nem zajlik majd budapesti kerületekben vagy megyeszékhelyeken hanem mások, adott esetben a szervezet egy része is ott marad, újak csatlakoznak és egy új szervezettel folytatják a Jobbikosok a szabadságharcért vívott munkát” – mondta a Hír TV-nek Bana Tibor.

Nem az első eset

Németh Árpád, a szocialisták egykori győri frakcióvezetője keddena Hír TV-ben jelentette be, hogy kilépett az MSZP-ből a Sargentini-jelentés elfogadása miatt. „Jelenleg sokkal veszélyesebb a helyzet, mint korábban volt, mert az MSZP-t korábban túszul ejtő és "romhalmazzá tevő" globalista neoliberális elit Magyarországon egy jól látható módszerrel viszi végbe szándékait. Ebben fontos állomás a jelentés elfogadása, mely során dominóelvszerűen akarnak véghezvinni egy meghatározott forgatókönyvet” – mondta Németh.

Közben sorra állnak ki az országok hazánk mellett a Sargentini-jelentés kapcsán: Lengyelország mellett Bulgária is megvétózza az esetleges Magyarország elleni szankciókat az uniós jogállamisági eljárásban.

HírTV
Címkék:
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Az ellenzéki előválasztás egy blöff
    Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) szerint az ellenzéki előválasztás egy blöff, mert ha az ellenzéknek valóban kétharmada lenne Budapesten – ahogy az országgyűlési választás óta hallani lehet -, mindegy lenne, kit indítanak főpolgármester-jelöltként a jövő évi önkormányzati választásokon.
  • Így lesz a marxistából újra bolsevik
    Százmillió halottal később a mai kávéházi Konrádok, szellemi proletárok és önjelölt világmegváltók, valamint a gimnáziumokban és egyetemeken általuk megtévesztett fiatalok újra vörös zászlókkal vonulnak a pesti utcákon.
  • A nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a képviselői rendbontást
    A nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a képviselői rendbontást - mutat rá a Századvég Alapítvány nemzetközi áttekintésében, amelyet annak kapcsán készített, hogy az elmúlt napokban "soha nem látott erőszakos események zajlottak a magyar Országgyűlés falai között".
MTI Hírfelhasználó