Civilekkel teli tömegsírokra bukkantak Afganisztánban
2018. február 21. 00:10

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorhálózat afganisztáni szervezetének tagjai által meggyilkolt 19 civil holttestét tartalmazó két tömegsírra bukkantak a helyi hatóságok az elmúlt két napban a közép-ázsiai ország keleti, Nangarhar tartományában - közölték kedden helyi hivatalos források.

Attaulláh Hugjáni, a tartományi kormányzó szóvivője elmondta, hogy a hatóságok 10 holttestre kedden bukkantak rá a tartománybeli Acsin körzet Momand Dara területén. Ugyanebben a térségben hétfőn 9 tetemet találtak egy sírban.

A kedden talált 10 áldozattal kapcsolatosan Szohráb Káderi, a tartományi tanács egyik tagja azt mondta, hogy mindegyiküket fejbe lőtték.

Hugjáni közlése szerint a dzsihadisták által körülbelül másfél évvel ezelőtt elrabolt civilekről van szó. E civilek többségét azért hurcolták el magukkal a dzsihadisták, mert azzal gyanúsították őket, hogy a kormánynak vagy a táliboknak kémkednek - mondta Zabihulláh Zmaráj, a tartományi tanács egyik tagja.

Momand Dara volt egy időben a székhelye az Iszlám Állam afganisztáni ágát régebben vezető Háfiz Szaíd Hánnak.

Hánt 2016-ban egy amerikai légitámadásban megölték. Az afgán biztonsági erők tagjai nemzetközi segítséggel tavaly foglalták el a térséget, ahol az Egyesült Államok hadserege tavaly áprilisban bevetette legerősebb nem nukleáris bombáját, a "minden bombák anyjaként" is ismert, GBU-43 típusú MOAB-ot az Iszlám Állam célpontjai ellen. A 10,3 tonna súlyú, GPS-irányítású bombát több mint 8 tonna robbanóanyaggal szerelték fel, pusztító ereje 11 tonna TNT-nek felel meg.

A kelet-afganisztáni Nangarhar tartomány a dzsihadisták hátországa Afganisztánban, de itt található a kabuli kormány ellen fegyveres harcot folytató tálibok bázisa is. Bár az Iszlám Állam helyi harcosait korábban visszaszorították Nangarhar négy körzetére, a dzsihadisták azóta más tartományokba is beszivárogtak.

MTI
Címkék:
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Gulyás: a migránsvízum növeli a terrormerényletek veszélyét
    A migránsvízum növeli a terrorveszélyt, növeli a kockázatát annak, hogy a strasbourgihoz hasonló, migrációs hátterű terrorcselekmények történjenek Európában - mondta a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
  • A Rákóczi Szövetség kapta idén a Duna-díjat
    A Rákóczi Szövetség kapta idén a Duna Televízió által alapított, idén hetedik alkalommal odaítélt Duna-díjat. Az elismerést Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.
  • Normalitás és radikalizmus
    A jellegtelenség puha diktatúrájában radikálisnak kell lenni, de a szó eredeti értelmében.
MTI Hírfelhasználó