BL - Döntetlen Londonban, ötöt vágott a Bayern
2018. február 20. 23:28

Az FC Barcelona 1-1-es döntetlent játszott a Chelsea vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, kedden, míg a Bayern München 5-0-ra legyőzte a meccs jelentős részében emberhátrányban játszó Besiktast.

A londoni találkozó első félidejében jelentős mezőnyfölényben futballozott a vendégcsapat, ennek ellenére a hazaiak támadtak veszélyesebben, Willian kétszer is a kapufát találta el. A Barcelona egyetlen kísérlete sem ment kapura.

A második felvonást némileg veszélyesebben kezdte a katalán együttes, gólt azonban a Chelsea szerzett, Willian harmadik kísérlete már utat talált a hálóba.

A spanyol csapat 13 perc után egyenlített Lionel Messi révén, akinek ez volt a kilencedik mérkőzése, de csak az első gólja a Chelsea ellen. Az ötszörös aranylabdás argentin támadónak harminc lövésre volt ehhez szüksége a londoniak ellen. Találatához a londoniak elképesztő védelmi hibája is kellett. Az argentin csatárnak a 122-ből ez volt a 61. olyan BL-meccse, amelyen betalált.

Az angol csapatban öt spanyol játékos lépett pályára, de csak egy angol, a 84. percben becserélt Danny Drinkwater.

Az este másik mérkőzésén korán emberhátrányba került Münchenben a Besiktas: a török együttes védői eladták a labdát a 16. percben, a kilépő Robert Lewandowski átesett a becsúszó Domagoj Vida lábán, a horvát válogatott védőt pedig kiállította a játékvezető.

Bár mezőnyfölényt ki tudott alakítani emberfórban a bajor gárda, sokáig úgy tűnt, gól nélkül vonulnak szünetre a csapatok. Azonban Thomas Müller két perccel a félidő vége előtt közelről bevette a törökök kapuját, ez pedig nem sok jót ígért a Besiktasnak, ugyanis a Bayern legutóbbi 61 olyan tétmérkőzésén nem kapott ki, amikor a német csatár gólt szerzett (58 győzelem, 3 döntetlen).

A fordulást követően Lewandowski szabadrúgásánál a kapufa még megmentette a vendégeket, ám néhány perccel később éppen a lengyel támadó tálalt tökéletesen Kingsley Coman elé, aki közelről nem hibázott. Már 2-0-ra vezetett a Bayern - korábbi két találkozásuk alkalmával, az 1997/98-as kiírás csoportkörében a németek otthon és idegenben is ilyen végeredménnyel győzték le ellenfelüket.

Hogy ezúttal nem így történt, arról Müller gondoskodott, aki egy újabb közeli helyzetet értékesített. A jó formában lévő bajorok fokozatosan felőrölték tíz emberrel futballozó ellenfelüket, a hajrában Lewandowski kétszer is betalált, így a müncheniek nem sok nyitott kérdést hagytak a visszavágó előtt.

Eredmények:
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
Bayern München (német)-Besiktas (török) 5-0 (1-0)

gólszerzők: Müller (43., 66.), Coman (53.), Lewandowski (79., 88.)
kiállítva: Vida (16. - Besiktas)

Chelsea (angol)-FC Barcelona (spanyol) 1-1 (0-0)

g.: Willian (62.), illetve Messi (75.)

A visszavágókat március 14-én, szerdán rendezik.

MTI
Címkék:
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Gulyás: a migránsvízum növeli a terrormerényletek veszélyét
    A migránsvízum növeli a terrorveszélyt, növeli a kockázatát annak, hogy a strasbourgihoz hasonló, migrációs hátterű terrorcselekmények történjenek Európában - mondta a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
  • A Rákóczi Szövetség kapta idén a Duna-díjat
    A Rákóczi Szövetség kapta idén a Duna Televízió által alapított, idén hetedik alkalommal odaítélt Duna-díjat. Az elismerést Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.
  • Normalitás és radikalizmus
    A jellegtelenség puha diktatúrájában radikálisnak kell lenni, de a szó eredeti értelmében.
MTI Hírfelhasználó