Valóban megtalálták Iránban a lezuhant repülőgép roncsát
2018. február 20. 10:25

A Forradalmi Gárda elitalakulat egyik helikoptere valóban megtalálta kedden az iráni Dena-hegységben két nappal ezelőtt lezuhant utasszállító repülőgép roncsát – jelentette be a gárda szóvivője.

Egy angol nyelvű iráni tévé hétfőn azt jelentette, hogy a kutató-mentő alakulatok megtalálták az Iran Aseman Airlines lezuhant repülőgépét, de ezt az iráni polgári repülésirányítás akkor nem erősítette meg. A vörösfélhold mentőcsapatának egyik tagja is csak annyit mondott az ISNA hírügynökségnek, hogy Dengezlu város közelében találtak valamit, ami elvezethet a gép testéhez.

A Forradalmi Gárda szóvivője az állami tévének kedden azt mondta: hétfő óta a gárda drónjai keresték a gépet, és ennek eredményeképpen kedd reggel elindult a térségbe a légierő két helikoptere.

A légitársaság szerint az ATR-72 típusú gépen 59 utas és hat főnyi személyzet utazott. Az EP3704-es számú járat a teheráni Mehrábád repülőtérről tartott az ország délnyugati részén fekvő Jászúdzs városába, és Szemírom közelében, a fővárostól mintegy 620 kilométerre délre csapódott a földbe 50 perc repülési idő után. A baleset oka a ködös időjárás lehetett, de a polgári repülésirányítás csak akkor tud majd biztosat mondani, ha megtalálták a feketedobozt.

Az Irán délnyugati részén található, mintegy 80 kilométer hosszú és 15 kilométer széles Dena-hegység az országon északnyugati-délkeleti irányban végighúzódó Zagrosz-hegység része.

hirado.hu - MTI
Címkék:
megmondó
Az őáltaluk Európába csábított migránsokkal legyenek boldogok saját határaikon belül.
  • Néhány szó Lovas Istvánnak
    Mindig ugyanaz volt és maradt, kőkeményen nemzeti és kőkeményen radikális. Átlátta a brüsszeli politikát, átlátta az amerikai politikát, mindent átlátott.
  • Az ügynökhálózat mérgezi a civil világot
    Most nincs diktatúra, így a társadalom védtelen a külföldről felbérelt ügynökök ellen. Az ügynökök ügyködhetnek. Zavartalanul, jó pénzért.
  • Szeszélyes évszakok
    Európa, az európai demokrácia néhány nap alatt megmutatta, hogy mire képes. Mi az hogy, nagyon is.
  • Tévedésből adták Merkel kezébe a szöveget
    A kancellár azonban felolvasás közben sem vette észre, ez nem az ő szövege, ez valami tudományos civil találkozó előszavának készült.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI