Teljesen felújítják II. Rákóczi Ferenc szülőházát
2018. február 14. 18:13

A magyar kormány támogatásából két ütemben, összesen mintegy 1,6 milliárd forintból teljesen megújul II. Rákóczi Ferenc szülőháza, a ma Szlovákiában található borsi kastély – jelentette be a helyszínen Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára szerdán.

Mint elmondta, a magyar kormány – elfogadva a Teleki László Alapítvány javaslatát – arról döntött, hogy 800 millió forintot biztosít az építkezés első ütemére, amely még az idén meg is valósulhat. Ugyan a részletes tervek kidolgozása még zajlik, de reményeik szerint ebből az összegből a külső homlokzati rekonstrukciót, a tető felújítását, a nyílászárók beépítését tudják elvégezni, valamint szerkezetkész állapotban az épületgépészet kiépítése is megtörténhet – közölte.

Hozzátette: a második ütemben várható az épület teljes belső megújítása, valamint olyan funkciókkal szeretnék ellátni a kastélyt, amelyek a látogathatóság mellett a turisztikai hasznosítást is lehetővé teszik. Példaként említette vendéglátóhely üzemeltetését vagy szálláslehetőség kialakítását.

Latorcai Csaba emlékeztetett arra, hogy évtizedekkel ezelőtt, valamint a második világháborút megelőző időszakban történtek olyan fejlesztések is az ingatlanon, amelyek nem voltak részei az eredeti kastélynak, de mégis értékesek olyan szempontból, hogy idegenforgalmi hasznosítással elősegíthetik a borsi Rákóczi-kastély önfenntartó működését.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: elsődleges cél a kulturális, történelmi értékek bemutatása, de mégis biztosítani kell a lehetőséget a nonprofit jellegű üzemeltetésre is. Hozzátette: ezek a gondolatok ösztönözték a Teleki Alapítványt arra, hogy a borsi önkormányzattal közösen hozzanak létre egy nonprofit szervezetet, amely a projekt gazdája lesz, vagyis ők valósítják meg a beruházás mindkét ütemét, amelynek tervezett befejezési határideje 2020.

D_ATI20180214002

II. Rákóczi Ferenc fejedelem szülőháza, a ma Szlovákiában található borsi kastély 2018. február 14-én. MTI Fotó: Balázs Attila

Újságírói kérdésre válaszolva Latorcai Csaba elmondta: a második ütemre ugyancsak 800 millió forint körüli összeget tervez a magyar kormány, de a részletes tervek után derül ki, ez a támogatás valójában mennyi lesz, szükség esetén akár nőhet is. Varga Anna Tünde, Borsi polgármestere a sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta: a II. Rákóczi Ferenc Nonprofit Szervezet alakuló ülését szerdán tartották meg, amelynek elnöke az eseményen szintén részt vevő Diószegi László, a Teleki Alapítvány igazgatója lett. Hozzátette: úgy tervezik, hogy a későbbi működtetést is a nonprofit szervezet végzi majd. Reményeik szerint a beruházás eredményeként legalább 15 munkahelyet tudnak teremteni Borsiban.

MTI
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Megpróbálnak elaltatni bennünket
    Az ENSZ és az EU tisztviselői megpróbálnak elaltatni bennünket, de a migrációs nyomás nem csökkent, hanem éppen ellenkezőleg, nőtt az elmúlt időszakban, ezért továbbra is kőkemény fellépésre van szükség a nyugat-balkáni migrációs útvonal zárva tartása érdekében - nyomatékosította az MTI-nek telefonon Szófiából adott nyilatkozatában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
  • Stabil a kormánypártok támogatottsága
    A Fidesz-KDNP előnye továbbra is stabil az ellenzéki pártok előtt, az elmúlt időszak tüntetései nem eredményeztek lényegi átrendeződést az erőviszonyokban – derül ki a Századvég friss pártpreferencia-vizsgálatából.
  • Róma és Varsó között húzódik Európa új tengelye
    Manapság már szinte nincs olyan állam Európában, ahol ne lenne téma az illegális bevándorlás. A közelgő EP-választások miatt egyre több politikus keresi szövetségeseit, Róma és Varsó között egyre szorosabb a viszony.
MTI Hírfelhasználó